ellenség
ellenség [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. <Háborúban> az egymással szemben álló felek egyike <a másik félhez való viszonyában>. ® Felveszi az érintkezést az ellenséggel; diadalmaskodik az ellenségen; legyőzi, megfutamítja, megveri az ellenséget; az ellenséghez pártol; rátör az ellenségre. Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel. (Kölcsey Ferenc) Rettenetes vitéz támadott belőle, Kalász módra hullt az ellenség előtte. (Arany János) Az ellenség egy hajnalban, váratlanul fronttámadásba ment … harminc kilométeres vonalon. (Karinthy Frigyes) Rátörünk az ellenségre, | ugy teszünk szert feleségre. (Babits Mihály)
2. Olyan személy, aki másnak rosszakarója, szándékainak elgáncsolója, v. aki másnak a vesztére tör. Vkinek ® esküdt ellensége; régi ellensége; ® halálos ellenség. (szójárás) Ellenségemnek sem kívánom. Sok ellenséget szerzett magának. Különös látvány volt ez a két régi ellenség kibékülten. (Kuncz Aladár)
3. Az a személy, aki vmely elvnek, rendszernek, közösségnek bomlasztására törekszik, ellene aknamunkát végez. Belső ellenség; a dolgozó nép ellensége; a falu ellensége. Kemény harcban állottunk a népi demokrácia idegen zsoldba szegődött ellenségeivel. Saját vérök tavába fúlnak bé A szabadságnak ellenségei! (Petőfi Sándor)
4. Vminek az ellensége: az, aki vmely elvvel, módszerrel, közösséggel szemben elutasító magatartást tanúsít, és homlokegyenest ellenkező elvekért küzd. A haladás ellensége; ellensége az államosításnak; esküdt ellensége a termelőszövetkezeteknek. Marx elvi ellensége a föderalizmusnak.
5. Olyan személy, aki vmit nem szeret, nem helyesel, nem él vele. Ellensége a nyaktörő mutatványoknak, a szeszes italoknak. [A pipának] esküdt ellensége volt. (Vas Gereben) „Kimondott ellensége” vagyok a pálinkaivásnak. (Krúdy Gyula)
Szóösszetétel(ek): közellenség; osztályellenség.
