elmés
elmés [e] melléknév -en, -ebb [e, e] (választékos)
1. A lényegre szellemesen rátapintó, vmely bonyolult helyzetet ügyesen megoldó, okos, szellemes, ötletes <személy>. Elmés ember. Híres főrend nemzetében, … Táncos, elmés, emberséges. (Faludi Ferenc) Philó … harcra vezérlő … | lőn … Elmés ez pedig, és ravaszabb nincs napkeleten. (Vörösmarty Mihály)
2. Ilyen személyre jellemző, rá valló, tőle származó <megnyilatkozás>; szellemes. Elmés megjegyzés; elmés válasz. Még a lóhátról is játszik a dámákkal, Múlattatván őket sok elmés tréfákkal. (Csokonai Vitéz Mihály) Endre szomorún bár, mosolygott a lányra, Mert neki is tetszett elmés indítványa. (Vörösmarty Mihály) Kisfaludy egy pipáról Monda elmés pipadalt. (Arany János)
3. Olyan <szerkezet, megoldás>, amely a célnak újszerűen és legjobban megfelelő; egyszerűségével és használhatóságával meglepő; ötletes. Elmés gépezet, találmány; elmés kapcsolás; elmés eljárás. Elmés psychologiával szétboncolja Helenában mindazt, amit benne az epos isteninek, … végzetesnek tartott. (Péterfy Jenő)
