elnémít
elnémít tárgyas ige -ott, -son; -ani
1. <Beszélő, jajgató v. síró személyt> hirtelen (el)hallgatásra bír; elhallgattat. A határozott fellépés elnémította a zajongókat. A rémület elnémította a gyereket. S már itt állok elnémítva, Bús orcámon zápor s szél. (Kölcsey Ferenc) A török darabig félkézen lógva bőg egy Alláhot, de egy második ütés elnémítja. (Gárdonyi Géza) || a. (átvitt értelemben) <Hangoskodó személyt> ellenérvekkel meghátrálásra kényszerít. El kell némítani a háborús uszítókat. || b. (átvitt értelemben) Elnémít vkit: odahat, hogy vmely író v. költő végképp v. hosszú időre felhagyjon az írással, elnémuljon (2). Kölcsey kritikája elnémította Berzsenyit. Csókolj szájon, szép húgom: Este. | Némíts el és hordd szét a hírt, Hogy bátyád, a hangos szavú, Dalait daccal befejezte. (Ady Endre) || c. (átvitt értelemben) <A véleménynyilvánítás vmely eszközét v. szervét> hirtelen működésének megszakítására kényszeríti. A császári önkény elnémította a sajtót.
2. (átvitt értelemben, sajtónyelvi) <Ágyút, állást, géppuskát stb.> harc közben tüzeléssel, bombázással működésre alkalmatlanná tesz, v. kezelőszemélyzetét megsemmisíti, harcképtelenné teszi. A repülők elnémították az ellenség ágyúit.
3. (átvitt értelemben, költői) <Nyugtalanító gondolatot, érzést> elűz, ill. lecsillapít. A dolognak a nagysága némítja el | … azon indúlatot. (Katona József) Vannak üldöző gondolatok, amiket a felkeléstől a lefekvésig el lehet némítani. (Jókai Mór)
elnémítás; elnémíthatatlan; elnémítható; elnémító; elnémított; elnémíttat.
