elő [2]
elő [2] [e] határozószó és igekötő
I. határozószó
1. (népies, régies) <Csak a van, lesz igével:> itt a közelben, elérhető helyen. Azt mondom neked …, hogy az ellopott holmim elő legyen egy hét múlva. (Mikszáth Kálmán)
2. (bizalmas) <Állítmányként, erélyes felszólításban:> a) add elő, jőjj elő vele! Elő azzal a füzettel! Gyorsan egy kést elő! Koszorút elő! (Arany János) Felhívta … hogy hát csak elő a legszebb nótáikkal. (Tolnai Lajos) b) jöjjön elő, lépjen elő! Elő egy welszi bárd! (Arany János)
II. igekötő
A. Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. az elő- igekötős címszavakat, főleg igéket.
B. <Önállósítva, elő- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként v. elő- igekötős ige nyomósításaként a szóban forgó igével egyértékű.> [Előfizettél a lapra?] – Elő[= előfizettem].
