előd
előd [e] főnév -öt, -je [e] v. (ritka, régies) -e [e], (elavult) eldőd [e] (rendsz. birtokos személyraggal)
1. (régies, választékos) Olyan személy, aki vki előtt régebben ugyanabban a közösségben élt; ős. Nagy elődeink emlékét tisztelettel őrizzük. Eldődeinknek bajnoki köntösét S nyelvét megúnván [a magyar], rút idegent cserélt. (Berzsenyi Dániel) Ott veszett az ősi címer, Az elődök képe, kardja. (Tompa Mihály) || a. (többes számban) Annak a népnek, nemzetnek első v. régi nemzedékei, amelyhez vki tartozik; kül. a múlt kimagasló alakjai, nagyjai; ős. Az elődök vérrel szerezték e hazát. Kövessük nagy elődeink példáját! Ifjúságunk elődei a 48-as forradalmi ifjak. Eldődeink siralmas harchelyén, | Zöldebb a fű Mohácsnak mezején. (Eötvös József) || b. (választékos) Felmenő ági vérrokon. Látjuk a környezetet, ahol [a színmű alakjai] élnek és meghalnak, … szinte azt is érezzük, miben nevelődtek, s mily elődöktől lettek. (Ambrus Zoltán)
2. Az, aki vmely tisztségben, tevékenységben, hivatali munkakörben időrendben megelőz(ött) vkit, előtte abban működött, dolgozott. Hivatali elődje sok elintézetlen ügyet hagyott hátra. Elnöki székfoglalójában megemlékezett elődjéről. Méltatta elődjének érdemeit. || a. Az, aki vmely szellemi, művészi tevékenységben, irányzatban példaképe vkinek. Szellemi előd. Falusi csöndben, termékeny magányban Megint utódod lettem, nagy előd [= Arany János]. (Juhász Gyula)
Szóösszetétel(ek): jogelőd.
