előle
előle [e-e] határozószó és névutó
I. határozószó (személyragos) -m, -d, előlünk, -tek [ë], előlük A személyraggal megjelölt v. az előzményekből ismert személy, tárgy, dolog elől (1, 3–7). Nyomósítva: őelőle, őelőlük. Menj előlem! Fut előlünk. A csók tüzében összeolvad lelkünk, … S eltűn előlem a világ, Eltűn előlem az idő. (Petőfi Sándor) Néha láttam, de futottam előle. (Csiky Gergely)
II. névutó (-nak, -nek ragos szóval, azzal együtt értve) (ritka, régies, főleg költői) Elől (1, 3–7). Gyorsan fölriadnak Megszökni előle a szilaj haragnak. (Petőfi Sándor) A négy szürke lónak a két kajla sőre Nagy keservesen tud kitérni előle. (Arany János)
