először

Teljes szövegű keresés

először [e] határozószó, felső fok: leg- (gyak. az első sorszámnév nemigen haszn. -ször ragos alakja helyett)
1. (kiemelő hangsúllyal) Több felsorolt eset közül első ízben, első alkalommal, első esetben. Vmi ® óta először. Háromszor kerestelek; először reggel, másodszor délben, harmadszor most.  Éji zenét adott először itt bent a városban …, azután kivitte az egész cigánybandát a Vághoz. (Mikszáth Kálmán) Először itt éreztem a magányt! | Először itt éheztem. (Juhász Gyula) || a. <Mondat értékű kifejezésként:> részletező felsorolás tagjai közül az első (ami itt következik); elsőnek említve. Ennek több oka van. Először: nem láttuk még világosan a feladatot … || b. <Árverésen:> Először, másodszor, harmadszor!: kihirdetem (az ajánlatot) első, másod-, harmadízben! Tíz forint! Először!
2. (kirekesztő hangsúllyal) A szóban forgó esetig nem, csak akkor (tekintet nélkül arra, hogy utána ismétlődik-e vagy sem); első ízben. Először láttam ilyet életemben. Ma volt itt először v. legelőször. Először és utoljára: ez volt az egyetlen alkalom (amikor ilyesmit megtett, megengedett stb.); soha többé nem.  Ma éjtszakán először kezdtem el | próbálni azt a mesterséget. (Katona József) Gergely akkor látta Budát először. (Gárdonyi Géza)
3. (gyengébb hangsúllyal) Mást megelőzően, előbb, kezdetben. Először v. legelőször arra gondolt, hogy … Ha parancsolni akarsz, először tanulj meg engedelmeskedni.  Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek. (Petőfi Sándor) || a. Először is v. legelőször is: mielőtt bármi másra sor kerülne; mindenekelőtt. Először is csináljunk helyet a ládának. Legelőször is összeszedte az iratokat. A tervezethez nekünk is volna néhány szavunk: először is az utolsó pontjához.  Mit mondok majd először is Kedvest, szépet neki? (Petőfi Sándor) Legelőször is A legegyszerűbb dologhoz lássatok. (József Attila) || b. Mint kettő v. több közül az első; elsőként, elsőnek. Mindig ő van ott először v. legelőször. Én oldottam meg először a példát.  Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját. (Petőfi Sándor) Csak nem gondolja felőlem, hogy … elvártam – hogy ő köszönjön nekem először? (Kosztolányi Dezső)
4. Előszörre: a) első alkalomra. Nem mondok többet előszörre. Előszörre csak keveset adhatok. b) első kísérletre. Előszörre nem sikerült.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem