elsodor
elsodor tárgyas ige (rendsz. 3. személyben)
1. <Fizikai erő v. nagy erejű természeti jelenség> magával sodorva (3) elvisz, elragad vkit, vmit. A hullámok elsodorták a gátat. A szél elsodorja a lehullott faleveleket. A víz elsodorta a házikót. A hidat … elsodorta az árvíz. (Eötvös József) A legelső lövésnél egy huszonnégy fontos teke [= ágyúgolyó] tíz társamat … elsodorta. (Jókai Mór) || a. <Tovamozgó emberi tömeg> akarata ellenére sodorva (3) elvisz vkit; magával ragad. Megfogtam izmos könyökét, hogy el ne sodorják mellőlem. (Hunyady Sándor) || b. <Futó, rohanó személy> a rohanás erejével helyéből, útjából kitérít vkit. Egy kifutó játékos elsodorta a szélsőt.
2. (átvitt értelemben, választékos) <Nagy erőt képviselő társadalmi mozgalom, eszme v. ilyen erejű érzelmi tartalom> a belső ellenállást legyőzve, izgalommal megtöltve elragad vkit. Elsodorja a nyüzsgő, szilaj élet árja. A forradalom láza ezreket sodort el. Elsodorja a lelkesedés. || a. <Vmely erős emberi érzelem> vkit, belső ellenállását legyőzve, magával ragad; úrrá lesz felette. Elsodorta a szenvedély. Anikót elsodrá a vágy is, az ár is. (Arany János) || b. <Vmely nagyobb képzeletbeli erőhatalom> vkit elvisz, elragad, elszakít vhonnan. Őket is elsodorta a végzet. Elsodort az élet, Nem lelünk egymásra. (Juhász Gyula) || c. <Legyőzhetetlen erő> eltávolít, eltüntet, elpusztít vkit, vmit. Meddig zengitek … A régi kort, Mit elsodort Hullámival már az enyészet? (Petőfi Sándor)
elsodort; elsodrás; elsodró.
