eltér [1]
eltér [1] tárgyatlan ige
1. <Út v. más hosszanti kiterjedésű dolog> más irányba fordul. Itt az út eltér. Eddig egyenesen jön a vezeték, itt eltér jobbra. Onnan kezdve eltér egymástól a két vonal. Csak ment, csak ment, s ha előtte Két felé tért el az ut, Nem kérdezte senkitől se: Ezen s ezen hova jut? (Petőfi Sándor) A nehéz fát … Hosszan, egyenesen tartja fél kezével, Mutatván az útat, hol Budára tér el. (Arany János)
2. (átvitt értelemben) Eltér a tárgytól: mondanivalójához nem tartozó dologról v. dolgokról kezd beszélni.
3. (átvitt értelemben) Eltér vmitől: <személy, közösség, intézmény> nem követ vmely elvet v. szabályt, kül. olyat, amelyet egy ideig követett; másképp cselekszik v. kezd cselekedni, mint ahogy ezt vmi megszabja. Eltér a párt irányvonalától; eltér a szabálytól. A becsülettől soha el ne térj! (Petőfi Sándor) Egy szavamtól el ne térj! (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) Eltér vmitől: saját tervét, szándékát megmásítva cselekszik. Eltér szándékától; eltér eredeti tervétől; eltér az előbbi elgondolástól. || b. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Elszakad, elpártol. Homályt hoztál a nevedre … Eltértél hazádtól. (Jókai Mór)
4. (átvitt értelemben) <Elvont dolog a szóban forgótól, másik dologtól> különbözik, elüt. Nézeteik sokban eltértek egymástól. Nőm legjobban megmondhatná, ha egy szóval eltér-e ez állításom az igazságtól? (Jókai Mór) Ráeszmélt, hogy a valóság mennyire eltér ettől az álomtól. (Móricz Zsigmond)
eltéreget; eltért.
