elvesz [2]
elvesz [2] [e-e] tárgyatlan ige elvész, (népies) elveszik
1. <Tárgy> úgy elhányódik, <állat v. gyerek> úgy elkóborol, hogy nem tudunk ráakadni, nem tudjuk megtalálni. Elvesz vmije: elveszt vmit. Szőrén-szálán v. szőrén-lábán v. (ritka) szőreszálán elvesz. Elveszett a bicskája. Elveszett egy hároméves fiú. Az egyezség meglőn [= meglett], de a róla készült írás … szőreszálán elveszett. (Táncsics Mihály) Jó kutyánk, Burkus, elveszett. (Ady Endre) || a. (szépítő, eufemisztikus kifejezésként) Elveszett: ellopták.
2. Felhasználatlanul marad; veszendőbe megy, kárba vész. Egy perce se vész el. A tavaszi trágyázással sok tápanyag elvesz. Érzem, hogy vész el az idő és semmi sem történik. (Móricz Zsigmond) || a. <Vmely képesség, tehetség> nem fejlődik ki, felhasználatlanul marad vkiben. Nagy költő veszett el benned. Mennyi színésznői tehetség veszett el benne! Kegyelmedben egy diplomata veszett el, asszonyom. (Jókai Mór) Hej hugom, de nagy fiskális veszett el benned! (Mikszáth Kálmán)
3. Nem marad meg; másé lesz v. elenyészik, odalesz. Vkinek elvesz vmije: vki többé nem birtokol vmit. Elvesz az állampolgársága, az állása; elveszett a becsülete; elvesz a függetlensége; elvesz a joga vmihez: elvesz a ® neve; elvesz a rangja; elvesz a tekintélye; (népies) <átkozódásként> vesszek el!: pusztuljak el, haljak meg! Sok pénze elveszett a kártyán. Elveszett minden vagyona. Királyi méltóság, Tisztesség, nagy jószág Idővel mind elvesznek. (Balassi Bálint) Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad. (Petőfi Sándor) Neked két hazát adott végzeted; Nekünk csak egy – volt! az is elveszett! (Tompa Mihály) A [választó] kerület nagyon megdrágul, vagy el is veszhet. (Mikszáth Kálmán) || a. <Ember, állat> nem marad életben; elpusztul. Majd elveszett éhen v. (ritka) éhhel. A fronton veszett el. A háborúban elveszett a fia. Sok baromfim elveszett az idei árvízkor. Mohácsnál elvész Lajos, | Mint Ulászló Várnánál. (Kisfaludy Sándor) Jaj nekem, elveszek ily sok ütéstől. (Vörösmarty Mihály) || b. El van veszve: <ember> pusztulásra van ítélve, ill. társadalmon kívül kerül, nem létezőnek tekintik. De jaj! minden késő: öcsém el van veszve, Szántszándékkal való gyilkosságba esve! (Arany János) || c. (átvitt értelemben, ritka) <Vkinek, vminek vmely tulajdonsága, képessége> nagymértékben csökken, megrendül v. megszűnik. Elvesz a bátorsága, birodalma, hite, kedve, reménye; elvesz az egyensúlya; elvesz az étvágya; elvesz a hallása; elveszett a hangja; (ritka) elvesz a szeme fénye; elvesz a szeme világa; elvesz vminek a színe; elvesz vminek a komoly jellege; elvesz a magvak csírázóképessége. Csodálom, hogy szemem világa El nem veszett … Midőn benéztem szeme csillagába. (Petőfi Sándor) A rég élvezett Jobb koszt iránt szánt íze elveszett. (Arany János) Mikor erre [a gyémántra] a nap rásüt, az embernek elvesz a szeme fénye. (Jókai Mór)
4. (ritka) Fokozatosan fogyva megszűnik. A jég úgy elveszett a vízről észrevétlen, mint az apró kácsák tollából a sárga szín. (Tömörkény István)
5. Elvesz (vki elől, vkinek a szeme elől): eltűnik vki elől, mert folyton távolodik. Előttem ment, de egyszer csak elveszett a szemem elől. Az utas szeme elől már elveszett a város. A lovag alakja elveszett a távolban. (Jókai Mór) || a. <Hosszanti kiterjedésű tárgy, jelenség> folytatása eltűnik szem elől, egy része nem látható tovább. Az út sötét mélységbe kanyarodik alá s ott elvesz szem elől. A völgy elvesz az esti ködben. Ül lesben egész nap aggódva, tünődve; Aztán nyoma elvész rengeteg erdőbe. (Arany János) || b. Egészében láthatatlanná válik. Mint a napfény elvesz Felhők fátyolában, Képedet szivemben Eltemetni vágytam. (Petőfi Sándor) Este van, – a tárgyak képe lassan lassan Eltorzul, elvész a késő alkonyatban. (Tompa Mihály) || c. Elvesz vmiben, vmi közt: egybeolvad vmivel, s így megkülönböztethetetlenné válik. Úgy elhízott, hogy nyaka elveszett a két válla között. [A gyerek] úgy ordított, hogy a szemei egészen elvesztek a fejében. (Jókai Mór) Odatartotta nagy barna öklét, amelyben elveszett a lány gyermekkeze. (Móricz Zsigmond) || d. Szinte elvesz: aránylagos kicsinysége miatt majdnem eltűnik; eltörpül vki, vmi mellett. A kis gyöngéd alak szinte el látszott veszni a magas boltozatos teremben. (Jókai Mór) Olyan csöpp … a nyanya így levetkőzve, szinte elvész az ágyban. (Nagy Lajos) || e. (átvitt értelemben) <Hang> megkülönböztethetetlenné, alig v. nem hallhatóvá válik. Nevét is kiáltják, de az zajban vész el. (Arany János) A vihar … haldokló nyögéssel vész el a fák között. (Jókai Mór) A fűben elveszett a lovai lépésének a hangja. (Gárdonyi Géza) || f. (átvitt értelemben) <Múltbeli adat, kül. vminek a kezdete, eredete> olyan messze nyúlik vissza a régiségbe, hogy nem ismerhető meg, mert vége szakad a történelmi megismerést támogató adatok sorának. Régi híres nemzet cigányok nemzete, Sötét ó világban vész el eredete. (Arany János) || g. (átvitt értelemben, túlzó) Elvesz vmiben: folyton azzal foglalkozik, úgyhogy semmi másra nincs ideje. Elvesz a sok munkában. || h. Elvesz a lába alól a talaj: a) <vízben> egyszer csak nem tud leállni; b) (átvitt értelemben) bizonytalanná válik a helyzete, sorsa; c) (átvitt értelemben) ingadozóvá lesz (jelleme); d) (átvitt értelemben) <mozgalom, társadalmi osztály> elveszti azt a tömeget, amelyre támaszkodott.
6. (választékos) Elvesz vkinek, vminek v. vkire, vmire nézve: megszűnik vele minden kapcsolata; nem létező kezd lenni a számára. Talán fölelevenedném köztetek … Talán nem vesztem volna el még az életnek s irodalomnak. (Arany János) [Petőfi] elkezdett iskola helyett színházba járni s azontúl el volt veszve a polgári nyugalmas pályára nézve. (Jókai Mór)
7. (gyak. múlt időben) <Küzdelem, mérkőzés> ránk nézve kedvezőtlenül végződik. A csata elveszett; elveszett az ütközet; elvesz a fogadás, a per; elveszett a játszma, a kártyacsata, a sakkmérkőzés.
8. (átvitt értelemben, túlzó) (Majd) elvesz: túlságosan, de kilátástalanul eped vmi után. Majd elveszek egy csepp vízért.
elveszendő; elveszés; elvesző.
