elveszít
elveszít tárgyas ige, (régies v. tájszó) elveszejt
1. (átvitt értelemben is) Elveszt (1–9). Elveszíti a ceruzáját; elveszíti eszét, fejét; elveszíti reményét, szeme világát; elveszíti becsületét, kenyerét; elveszíti vkinek a bizalmát; minden erejét elveszíti; elveszíti lába alól a talajt. A nagy tömegben elveszítette a gyereket. Több barátot veszít el, mint amennyit megnyer. A sötétben elveszítettük az irányt. A legjobb munkatársat veszítettük el benne. Kártyán elveszítette egész vagyonát. A magvak könnyen elveszítik csírázóképességüket. A cikk már elveszítette időszerűségét. A csapat elveszítette a játékot. Többszöri fogadást elveszített. Eszem … kívánom … | használni addig, míg egészen el nem | veszejtem. (Katona József) S a jó testvért elveszítvén Rossz leányok, nagy kegyetlen … Földbe ásták, bétemették. (Tompa Mihály) Minden esetben elveszítek legkevesebb két, talán három napot, … ezalatt nem keresek semmit. (Ambrus Zoltán) A derék s boldogtalan ember éppen két fiát veszítette el. (Móricz Zsigmond)
2. (ruházkodás) Elveszíti a bőséget: a ruhát a megfelelő helyen elszűkíti úgy, hogy fokozatosan bevesz belőle és elvarrja. || a. (ruházkodás) Elveszítve: ilyen módon az anyag többletét eltüntetve. Elveszítve beszűkíti, elhajtja a kabátot.
elveszített; elveszíthetetlen; elveszíthető; elveszítő.
