emelet
emelet [e-e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. Olyan épületrész v. rendsz. egy szinten fekvő helyiségek sorozata, mely a földszint fölött, két födém közt van. Első, második emelet. Felmegy az emeletre. Ebben a házban öt emelet van. Emeletet húz földszintes házára. Magas emeletről Az éjféli öngyilkos … leveti magát. (Tóth Árpád) Egy ember ballag csöndesen … s viszi-viszi a bánatát | föl az ötödik emeletre. (Kosztolányi Dezső)
2. (bizalmas) Egy-egy emeleten lakó emberek összessége. Az egész emelet lázban van. A fogadóban mindig rettegve várták, mert úgy hortyogott, hogy egész emeletet nem hagyott aludni. (Krúdy Gyula)
3. (földtan) Vmely földtani korszak egy alosztálya. A földtani jelenkor két emeletre oszlik: az ó és az új jelenkorra.
4. (irodalmi nyelvben, elavult) Emelvény. Gertrudis királyi pompával nagy emeleten egy koporsóban fekszik. (Katona József) A színpad hátulján egy emeleten áll a koporsó. (Vörösmarty Mihály)
5. jelzői használat(ban) Négy-öt m-nyi; emeletnyi <magas(ság), mély(ség)>. A gép két emelet magasra nyomja föl a vizet. Öt emelet mélységbe ástak.
Szóösszetétel(ek): 1. emeletjárás; emeletközi; emeletmagasság; 2. félemelet.
emeletnyi.
