emlő
emlő [e] főnév -t, -je [e] v. (irodalmi nyelvben) emleje [e-e-e]
1. (bonctan) A női mellkas elülső részén, ill. az emlősállatok nőstényeinek hasi oldalán rendsz. párosával elhelyezkedő szerv, amely az újszülött(ek) táplálásához szükséges tejet választja ki. Emlőjéből, emlőjén v. emlőjével táplál. || a. (gyak. többes számban) <Női testen> kül. e szerv külsőleg látható, kidomborodó része; női mell. A nyugvó föld alkot, éltet, Keble rózsákkal tele, Mint anyának álma közt is Emlőin függ kisdede. (Tompa Mihály) Lágymeleg hab símogassa vállad, Csókolja emlőid. (Tóth Árpád) Ő volt az első gyerek, akinek emlőjét szájába adta. (Krúdy Gyula)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben, választékos) Vminek az emlője: az, ahonnan vki azt a szellemi tartalmat, erkölcsi értéket kapja, mely neveltetésében, erkölcsi v. szellemi fejlődésében elhatározó szerepet játszik. A puritán kálvinizmusnak, a klasszikusoknak, az ősi Alma Maternak (az) emlőin nevelkedett. A természet emlőjéből Fejjük, amit fejhetünk. (Kisfaludy Sándor) Bőséggel szívta a természet emlőit. (Péterfy Jenő)
Szóösszetétel(ek): emlőbimbó; emlőgyulladás; emlőmirigy; emlőnyújtás; emlőrák.
emlőjű.
