épület
épület [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. Emberek, állatok befogadására, ott-tartózkodására v. anyagok elhelyezésére, tárolására alkalmas, szilárd anyagokból készült, állandó jellegű építmény. ® Felvételi épület; felvonulási épület; háromemeletes épület; ® tagolatlan épület; az épület homloka ¬, homlokzata; a magtár, a parlament épülete. Nagy épület állt az út mellett. Az istálló épülete leégett. Azzal vagdalkoznak némely Nem t’om milyen emberek, Hogy az országban nyilvános Épületek nincsenek … (Petőfi Sándor) Tűzvész ütött ki, mely elhamvasztotta Firenze legnépesebb épületeit. (Ambrus Zoltán)
2. (átvitt értelemben, ritka, sajtónyelvi) Vmely nagyobb társadalmi egység, rendszer, mozgalom szervezete, szerkezete, formája. Épül a béke szilárd épülete. Rést ütött a hűbériség épületén. A vágás oly hatalmas, hogy az előjogoknak egész épülete megrendül bele. (Vas Gereben)
Szóösszetétel(ek): 1. épületadó; épületanyag; épületátadás; épületátvétel; épületbádogos; épületbontás; épületburkoló; épületcsoport; épületdísz; épületfenntartás; épületfedél; épületfestő; épülethalmaz; épület-helyreállítás; épülethomlokzat; épületjavítás; épületkár; épület-karbantartás; épületkomplexum; épületkő; épületmagasság; épületmaradvány; épületoromzat; épületóriás; épületrajz; épületrészlet; épületszakasz; épületszélesség; épületszerelés; épületszerkezet; épületterv; épülettervezés; épülettervező; épülettoldalék; épülettömeg; épületvas; épületváz; 2. főépület; gyárépület; iskolaépület; kőépület; középület; magánépület; melléképület; szárnyépület.
épületi; épületű.
