eretnek
eretnek [e-e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (vallásügy, rosszalló) Az a keresztény, aki a római katolikus v. a görögkeleti egyháztól tévesnek nyilvánított és elítélt tant v. tanokat vall v. hirdet. Az eretnekek üldözése. Az eretnekeket a középkorban máglyán égették meg. A vész, mely összehoz, mártírt teremt, Erőt ád: ott van az eretnekekkel. (Madách Imre) || a. (ritka, irodalmi nyelvben) Vmely nem keresztény vallási közösségből kiszakadt v. attól eltérő tanokat valló személy. A vachabiták [= arab szabadgondolkodók] a mohamedán vallás eretnekei. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben) Olyan személy, aki vmely lényeges, elvi kérdésben a bevett, hivatalos v. közfelfogással szembehelyezkedik. [Hazamegyek a falumba.] Falu még nem várt kegyesebben Városi bujdosóra … Vagyok tékozló és eretnek, De ott engem szánnak, szeretnek. (Ady Endre)
3. jelzői használat(ban) Eretnekként (1–2) viselkedő <személy>. Eretnek gondolkodó. Azt hívjuk eretnek embernek, aki a maga tetszését és ítéletét követi, oly dolgokban, amelyek ellenkeznek … az ecclesiá-nak [= a katolikus egyháznak] tanításával. (Pázmány Péter)
4. jelzői használat(ban) Eretnekekre (1–2) jellemző, tőlük származó. Eretnek tanítás. Konok daccal zokogtak Eretnek kardalok. (Juhász Gyula)
Szóösszetétel(ek): eretnekégetés; eretneküldözés.
eretnekség.
