erőtlen
erőtlen [e-e] melléknév és főnév, (ritka) erőtelen [e-e-e]
I. melléknév -ül, -ebb [e]
Általában olyan, akinek, aminek a szokottnál v. a szükségesnél kisebb az ereje.
1. Olyan <személy>, akinek csak annyi ereje van, v. még annyi ereje sincs, hogy össze ne roskadjon. Erőtlen aggastyán, beteg. Az ütéstől a bokszoló erőtlenül esett össze. || a. Olyan <testrész>, amelyben nincs meg kellő mértékben a működéshez szükséges erő. Erőtlen izmok, kar, kéz, láb. A sebesült karja erőtlenül hanyatlott alá. || b. (ritka) Testileg leromlott, erejét vesztett, főleg igavonó állat. Olyan erőtlen ez a jószág. || c. (választékos) Gyenge <személy>. Igen hitványka leány voltam én …, afféle erőtlen, klastromi. (Gárdonyi Géza)
2. Olyan <személy, közösség, szervezet>, amelynek nincs elég hatalma, képessége v. lehetősége céljai elérésére. Erőtlen állam, uralkodó.
3. Olyan <cselekvés>, amelyből hiányzik a kívánt hatás eléréséhez szükséges fizikai v. szellemi erő. Erőtlen dobás, gesztus, lökés, mozdulat, támadás, tiltakozás, ütés; erőtlen (színészi) alakítás, játék.
4. A szokottnál kisebb erővel megnyilvánuló <jelenség>. Erőtlen hang, színek. Valahol a temető mellett danoltak … Mindig egy erőtlen és rozsdás férfihang kezdett az … új nótába. (Gárdonyi Géza) || a. (fényképészet) A fények és árnyékok ellentéteiben szegény, gyenge, lapos <kép>. Erőtlen negatív, másolat.
5. Csekély erővel ható <kifejezésmód, szellemi alkotás>. Erőtlen (szónoki) beszéd, érv, rím, stílus. Ebből a képből nem hiányoznak a jeles tulajdonságok. De az egész erőtlen. (Ambrus Zoltán)
II. főnév -t, -ek, -e [ë, e] (ritka, irodalmi nyelvben) Erőtlen (1c) személy. Előtted a küzdés, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erős megállja. (Arany János)
erőtlenedik; erőtlenítés; erőtlenség.
