értelmes
értelmes [e-e] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <lény>, akiben megvan az értelem (1) képessége; gondolkozni tudó. Az ember értelmes lény. || a. Olyan <ember>, akinek értelme (1) fejlett; jó, könnyű felfogású; világos gondolkozású. Értelmes ember, gyermek. A mi hercegünk felől elmondhatjuk, hogy szép ifjú, eszes és értelmes. (Mikes Kelemen) Értelmes úriember a férjed. Az életet kissé a tudomány szitáján át szemléli, de nem közönséges ember. (Gárdonyi Géza) || b. Olyan <állat>, amely a gondolkodási tevékenység legegyszerűbb formáival már rendelkezik, ill. amely viselkedésében az emberi értelemre bizonyos mértékig emlékeztető jelenségeket mutat. Értelmes kutya, ló, majom.
2. Olyan <emberi, főleg szellemi tevékenység, ill. annak eredménye>, amelynek van értelme (2, 2a), tartalma, célja, jelentősége; okos, helyes. Értelmes cselekedet, gondolat, indítvány. No ez értelmes beszéd. || a. Olyan <nyelvi közlés>, amelynek értelme (5) van. Nem tud egy értelmes mondatot kinyögni. || b. Jól tagolt, jól, tisztán érthető <beszéd, kiejtés>. Tagolt, értelmes előadásmód. A színész beszéde értelmes legyen! Toldi tisztán eszmélt … Egyszersmind beszéle értelmesen, halkan. (Arany János)
3. Olyan <arc, arckifejezés, tekintet>, amelyről vkinek, vminek értelmes (1a, b) voltára, fejlett szellemi képességére lehet következtetni. Értelmes arc, nézés, tekintet. Ez a kutya olyan értelmesen néz az emberre, mintha beszélni tudna.
4. (ritka) Olyan <viselkedés, tevékenység, beszéd>, amely megértést (1), tudomásulvételt mutat. Nem baj, ha nem érti, de legalább értelmesen figyeljen! A pincérek udvariasan hallgatták végig … Egyik-másik értelmesen bólintott. (Karinthy Frigyes)
