érzet [2]
érzet [2] [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (választékos) A külvilág ingereinek, benyomásainak, érzékeinkkel, érzékszerveinkkel való felfogása, tudomásulvétele, észrevevése; érzékelés. A hideg, a meleg érzete. E szinész … Könyárba fojtaná a szinpadot, s irtóztató beszéddel | … elkábítaná Magát a szem s fül érzetét. (Arany János–Shakespeare-fordítás) || a. (lélektan, régies) Érzéklet. Az inger az emberben és az állatban érzetet kelt.
2. (régies, választékos) Érzelem, érzés, ritk. tudat (4). A siker, a biztonság érzete. Érted lángol, érted ég Minden érzetem. (Bajza József) Rideg magányod fájó érzetében Gyötörjön a végetlen gondolat. (Madách Imre) Azt az érzetet rajzolja, mely a távozó hajóst elfogja … még aznap, melynek reggelén „Isten áldjont” mondott kedveseinek. (Péterfy Jenő)
Szóösszetétel(ek): 1. érzethullámzás; érzetinger; 2. biztonságérzet; diadalérzet; előérzet; felelősségérzet; hiányérzet; hőérzet; igazságérzet; ízérzet; kéjérzet; kötelességérzet; közérzet; önérzet; szégyenérzet.
érzeti.
