ez
ez [e] névmás, mutató; határozóragos alakjai: ebbe, ebben, ebből, ezért, ehhez, eddig, ekként, ekképpen, ekkor, ezen, ennek, ennél, erre, erről, ettől, ezzé, ezzel v. evvel; (ragozhatatlanul, főnévi jelentésben, a mondat végén v. mássalhangzóval kezdődő szó előtt (népies) e; melléknévi jelentésben mássalhangzóval kezdődő jelzett szó előtt a köznyelvben és az irodalmi nyelvben is e).
I. (főnévi) ezt [e] v. (ritka, népies) eztet [e-e]; ezek [e-ë], (birtokos személyraggal igen ritka) ezze [e-e]
1. <Közel(ebb)re mutató szóként valóságos rámutatással kapcsolatban, gyak. mély hangú párjával v. a helyzetben adott szemléletre támaszkodva, kézzel való rámutatás nélkül is:> az itt mutatott dolog v. személy. Ez (itt) a Sashegy! Ez (itt) a Duna! (áruházban, üzletben:) Ezt veszem meg. De most im beugrat egy balog, egy sete; Kérdezi a népség: vajon ki lehet e? (Arany János) Ez se az, az se az. Ez öreg, ez fiatalabb, ez sánta. (Gárdonyi Géza) Ez• kapsz érte – csipiszt mutatott feléje. (Kosztolányi Dezső) || a. <Gyak. a lenézés, lebecsülés v. ellenszenv árnyalatával:> a rámutatással megjelölt jelenlevő v. közeli személy. Ezzel csak nem állok szóba! Alkalmatosságot szerzél nekem | ezzel (Ottóra mutat) sok édes mulatságra is. (Katona József)
Az I. jelentéscsoport 1. sz. jelentésében, az 500. lap második hasábjának harmadik sora végén kezdődő Kosztolányi-idézet első szava helyesen: Ezt
2. <Rámutatás nélkül, az előzményekből ismert v. az imént említett tárgyra, eseményre, gondolatra utalva:> az imént említett, az ismert s időben, gondolatban v. érzelmileg közeli dolog. Ezen felbátorodva; ezt meggondolva. Ez már sok volt neki. Ezt még nem hallottam. Ebbe nem egyezem bele. Erről ne beszéljünk többet! Ez az egész: mindent elmondtam, nincs hozzátenni valóm. Ezt nem vártam tőled: csalódást okoztál nekem; csalódtam benned; (bizalmas) ez már beszéd v. ezt már szeretem v. (tréfás) ez már döfi!: nagyon tetszik nekem, amit az imént hallottam, tapasztaltam, amit látok; ez már ® teszi v. ez aztán ® teszi; (régies) e kívül: ezen kívül. Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar … A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely. (Vörösmarty Mihály) Kopaszszáju Szűcs György bátya; | E volt az ő titulája. (Arany János) || a. <Helyeslés kifejezésében, főhangsúlyos szóként.> Ez az!: úgy van!; eltaláltad; egyetértek veled; helyes, amit mondtál. || b. <Elismerést, lelkesedést kifejező mondatban annak jelölésére, hogy a szóban forgó dolog v. személy egészen kiváló a maga nemében.> Ez aztán az ember! Ez aztán a gyors intézkedés! Ez volt ám az ember, ha kellett a gáton, Nem terem ma párja hetedhét országon. (Arany János) || c. (bizalmas, népies, gyak. rosszalló) <Személyre visszamutatva, kevésbé választékos beszédben v. erős kiemelés, nyomósítás kedvéért, a 3. személyű személynévmás helyett.> Ez olyan [ti. aki képes rosszat tenni]. Ezek már megint valami rosszban törik a fejüket. Olyan ez! kimondja, S megteszi, amit mond. (Arany János) Keresztet mért vállaltam ezekért? (Ady Endre) Engemet sokszor … vertek, | mint apró gyermeket, | ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. | Én tudtam, – messze anyám, … ezek idegenek. (József Attila) || d. (ritka) Az említettel szoros kapcsolatban levő dolog; ilyesmi. Óvatosság tart meg mindent: s ezt baráttól nem tanulsz. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
3. (ritka) <A főmondatot követő, esetleg megelőző vonatk. mellékmondattal meghatározott személyre, tárgyra, dologra való utalásként.> Nagyon tehetséges ember ez, akivel (éppen most) beszéltem. Kietlen pusztaság Ez, amelyben lakunk. (Petőfi Sándor)
4. <Vmely mondattartalom egészére utaló szóként, ill. vmely elhangzott részletező kijelentés, közlés összefoglalására.> Megígérte, hogy holnap meglátogat bennünket, de mi nem nagyon örültünk ennek. Ez nem igaz! Ezt mondta, se többet, se kevesebbet. Süvít a golyó, cseng a kard, Ez lelkesíti a magyart. (Petőfi Sándor) Falu kocsmájában van az én lakásom … Van szállásom itten s ennem innom ingyen, Soha nem volt ennél jobb gondviselésem. (Petőfi Sándor) Klára elment, de többé vissza nem került. Ejnye, ez mégis furcsa. (Mikszáth Kálmán) || a. <főmondatban, utána következő idézetre v. hogy-gyal bevezetett mellékmondat egész tartalmára utalva.> Ha szegény utas jött, ezt mondta [Zöld Marci] szívesen: | „Nesze az erszényem, s áldjon meg az isten!” (Petőfi Sándor) Mi dolog ez, gazda, hogy minket átvisznek a Tiszán? (Móricz Zsigmond)
5. <Mély hangú megfelelőjével párhuzamos használatban az előbb említett személlyel, dologgal ellentétben a később említettre utalva.> A búza meg a rozs a két legfontosabb kenyérgabona; ez homokos talajon is jól megterem, az kötött talajt kíván. Elvonult a tábor, csillapul morajja, Ezt a szél elhordta, azt a por takarja. (Arany János) || a. <Ugyanilyen használatban a jelenhez közelebbi eseményre, cselekvésre, helyzetre, állapotra mutatva.> Ezt már megértük, az a jövő titka. Ezt most csinálom, azt már el is felejtettem. || b. Ez … az … : egyik (személy v. dolog) …, másik (személy v. dolog) … Gondolt mindent: ezt is, azt is. Még ebédelni sem tudtak rendesen, mert folyton eszükbe jutott ez, az. (Kosztolányi Dezső)
6. Ez és ez, ez meg ez, (tájszó, költői) ez s ez: <név szerint való említés helyettesítéseként:> a) az a személy v. dolog, akit v. amelyet a beszélő v. az író vmely okból nem akar v. nem tud megnevezni. Azt mondta, hogy ő ez és ez. Azt kívánták, hogy ez és ez jöjjön elő. Hej Nagy-Kőrös híres város, Ez s ez ottan a nótáros [= nótárius]. (Arany János); b) <felsorolás helyettesítéseként:> azok a személyek v. dolgok, akiket v. amelyeket a beszélő v. az író vmely okból nem akar v. nem tud név szerint felsorolni. A követek azt kívánták, hogy ezt meg ezt adják ki. Elmondta, hogy utazás közben ezt meg ezt látta. Elért a házhoz, melynek egykor Padlásszobájában lakott… Kérdezte: emlékeznek-e Ama szegény családra, mely Ott fönn lakott…? Ezek s ezek valának tagjai. (Petőfi Sándor) Tán nem való, hogy ez s ez úgy esett. (Arany János)
II. (melléknévi, csak jelzőként)
A. <A névmási jelzőt és a jelzett szót párhuzamosan ragozzuk, köztük határozott névelő áll.>
1. <Mutatással és megnevezéssel kapcs.:> a közelben mutatott, az itt levő <személy, dolog>. Ez a gyermek volt itt tegnap is; ezen a házon túl. Tele pénzzel ez a kövér erszény. (Petőfi Sándor) –11 <névutó előtt mint névutós főnév kijelölő jelzője:> a közelben mutatott. Ez alatt a híd alatt; ez előtt a kép előtt; ez után a lány után járt. || a. <Helyet jelentő szó előtt:> a beszélő jelenlegi tartózkodási helyéül haszn.; az itteni. Ebben a szobában; ezen a helyen; ezen a földön; ezen a világon: <a túlvilággal szemben> itt a földön, földi életünkben. Itt születtem én ezen a tájon Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye. (Petőfi Sándor) Egyszer volt vulkán ez a föld. (Ady Endre) Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél | ezen a földön …? (Kosztolányi Dezső) || b. <Időtartamot, bizonyos ideig tartó eseményt v. vmely időben létrejövő dolgot jelentő szó előtt:> a most folyó, a mostani. Még ebben az évben; ezen a héten; ez alatt az ülésszak alatt. Ha ez a levelem megérkezik, Édesem, gondolj rám egy kicsit. (Tóth Árpád) || c. <A beszélővel birtokviszonyban levő fogalom neve előtt, akár ki van fejezve a birtokviszony külön szóval v. személyraggal, akár nincs:> az én … -m, a mi … -nk. Szeresd ezt a földet, ezt a népet: hazánkat, népünket; ez a mi főnökünk mégiscsak jó ember! Mikor ez a mi gazdánk féloldalt áll az embernek, … elkívánkozik az ember a harmadik határra. (Vas Gereben) Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig, Vagy ez a mi hitünk valóságra válik. (Ady Endre) Ez az én szikár Orbiliuszom | – Isten áldja! – szeretett. (Szabó Lőrinc)
2. <Az előzményekből már ismert, az imént említett személyre, dologra utaló jelzőként.> János valóban szép eredménnyel vizsgázott; ez a fiú még sokra viszi. Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek. (Petőfi Sándor) S ha itt van már a szent, a várt Szélvész, | Köszöntjük ezt a zárka-nyitót … A szabadító magyar tanitót. (Ady Endre) Figyelsz-e még e tespedt, tompa csendre? | … Figyelsz-e még ránk, harcos Ady Endre? (Tóth Árpád) || a. <Hasonló helyzetben, a lekicsinylés árnyalatával.> Tudod, ezek a nők mindig következetlenek. || b. (gyak. rosszalló) <Érzelmileg színezett mondatban, mellékhangsúlyos v. hangsúlytalan jelzőként.> Vidd már innen ezt a macskát! Mindjárt agyonütöm ezt a kölyköt! Amikor felállott politikai szépeket szavalni: … az emberek csak csóválták a fejüket: ez a Pallagi úr … (Móricz Zsigmond) || c. (tárgyragos alakban) (bizalmas) <Csodálkozást, bosszúságot v. egyéb erős érzelmet tartalmazó felkiáltásban, erős hangsúllyal.> Ezt a szerencsét! Ezt az aljas embert! || d. (ritka) <Utána következő idézetre utaló jelzőként.> Még mindig fülébe csengtek ezek a szavak: „Örökké gondolok rád.”
B. (választékos, hivatalos) <Ragozatlan hangsúlyos jelzőként, névelő nélkül, ez alakban csak magánhangzós kezdetű, e alakban csak mássalhangzós kezdetű főnév v. jelzős kapcsolat előtt:> ez az …, ez a … ez alkalommal: a) felhasználva ezt az alkalmat; ezúttal, most; b) most kivételesen; ez esetben: az imént említett, a szóban forgó esetben; ez évben: a folyó évben, az idén; ez ideig: mostan(á)ig; ez idő alatt; ez időben; ez idő óta; ez idő ¬ szerint; ez idő tájban v. ez idő tájt; ez időtől fogva v. kezdve; ez irányban; ez okból; e fiú; e helyen; e kéz; e nemzet; e hazában: hazánkban; széles e hazában: egész hazánkban. Midőn bejöttem ez | országba – mindjárt szemembe tűntél. (Katona József) Most is hallom e dalt, elhangzott bár: „Cserebogár, sárga cserebogár!” (Petőfi Sándor) E fiúból pap lesz, akárki meglássa. (Arany János) Csak a mese s csak az átok Tartott eddig így-úgy is még S jók e csakok s e csalások. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): 1. effajta; eközött; emellé; emellől; 2. mindez; ugyanez.
