fel [2]

Teljes szövegű keresés

fel [2] [ë v. e] határozószó, igekötő és mondatszó föl
I. határozószó ® feljebb [fëjjebb v. fejjebb] (rendsz. más határozóval kapcs.)
A. <Irányulás kifejezésére.>
1. <Vmihez, egy mélyebben, alacsonyabban levő helyhez képest> magasabban levő helyre v. vidékre. Elindult fel a toronyba, a hegyre.  Ellenállhatatlan áradatként nyomult előre a honvéd mindig följebb, … föl a vár fokára, föl a hősi hírnek színhelyére. (Eötvös Károly) || a. A házba, az emeletre <a földszinthez, az utcához, az udvarhoz képest>. Egyszer csak futni kezdett, fel az emeletre.  Loholt föl a lakásba, le az udvarba. (Kosztolányi Dezső) || b. <A földön levő dolgokhoz viszonyítva:> a magasba, a levegőbe. Szállt a léggömb mind magasabbra, fel a felhők fölé. || c. Az égbe, a mennybe. Elszállt a lelke, fel a mennyországba. || d. (-nak, -nek v. -n ragos határozóval) A szóban forgó emelkedésen végig felfelé, annak teteje felé. Hegynek fel.  Megindult a kitaposott gyalogúton fel a hegynek. (Mikszáth Kálmán) A fuvarosom … visz dombon föl, dombon le. (Gárdonyi Géza)
2. Arra a helyre v. abban az irányban, amely a test v. tárgy függőleges helyzetében fölül van. Megdagadt a lába fel egészen a térdéig. Fel a nyakához csipkét tégy (erre a ruhára).
3. A szóban forgó folyó eredete felé eső irányban (levő helyre).  Lefelé könnyebben jön az ember hajón, mint fel. (Móricz Zsigmond)
4. (átvitt értelemben) Országnak, nagyobb földrajzi egységnek északi részére v. részéig. Uralma kiterjedt fel az északi hideg vidékekig. Elvágyott innen, fel északra.  Rózsa Sándor … elindult torony iránt északra, föl, föl. (Móricz Zsigmond)
5. (átvitt értelemben) <Vidékhez képest> a fővárosba. Elköltözött fel Budapestre.
6. (átvitt értelemben) <Dallamban> a magas hangok felé.  A nóta is olyan … egyszer le, másszor fel, néha nagyon fel, néha meg nagyon is le; búskomor melódia. (Jókai Mór)
7. (átvitt értelemben) <Vmely értékelés szerint a sorozatban fokról fokra haladva; hivatali v. társadalmi állásban, rangban> a legfelső fokon levőig. Megjelent az egész tisztikar, fel a tábornokig.  A faluban nincs az a fokozat, amelyiken ne élne egy atyánkfia fel a százötven holdas Nyilasékig. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) <Hasonló sorozatban> a nagyobb hatáskört jelentő fokra, ilyen hivatalhoz, személyhez.  Az lenne talán legjobban, … hogy följebb adom ezt a dolgot, … föl a vármegyére. (Vas Gereben)
8. (átvitt értelemben) Fel vmivel: emeld fel, tartsd magasra! Fel a fejjel!: a) csak ne búsulj; b) légy büszke; fel a kezekkel!: tartsd fel a kezed a megadás jeléül; (átvitt értelemben) fel a szívvel: csak bátran.  Föl a zászlóval magasra, Egész világ hadd láthassa. (Petőfi Sándor) Bort ide a billikomba! föl vele! (Arany János)
9. (régies) Szerencse fel!: <bányászok köszöntése munkába induláskor>.
10. (átvitt értelemben, népies, bizalmas) Fel van (vmivel): nagyra van, büszkélkedik. De nagyon fel vagy!  Monddsza csak, Mivel vagy oly fel, s úrhatnál? (Arany JánosArisztophanész-fordítás)
11. <Vmely ige odaértésével, másik helyhat kiegészítéséül: a határozóval megjelölt fent levő helyre, helyig v. hely felé.> [Hová vigyem?] – Fel a padlásra.  Minden házból mindent ki kellett hordani, és ami egy tűt ért, fel a szekerekre. (Móricz Zsigmond)
12. (főleg átvitt értelemben) <Szembeállítva a le v. alá szóval:> ellentétek, különbségek kiemelésére, hangsúlyozására. Most aztán se fel, se le: nem lehet menni v. vmit mozdítani semerre. Egyszer fel, máskor le: a szerencse nem állandó.  Nehéz kivájni az elbocsátó levelet. Anélkül pedig nincs út se fel, se alá. (Tolnai Lajos) || a. Fel (é)s alá v. fel és le, (ritka) alá s fel v. le s fel: majd fel, majd le. Fel és le jár a lépcsőkön.  Táncol a [lég]gömb, mint a betyár lova | … fel s alá kapkodja üstökét. (Arany János) A pók fel s alá szaladgál a selyemnél is finomabb síneken. (Mikszáth Kálmán)
B. (népies) <Helyben lételt jelentő kifejezésben.> Fenn; odafel.  Föl Szolnok felé még sok a rák. (Tömörkény István)
II. igekötő
A. Az ige jelentését módosító szerepére nézve l. a fel- igekötős címszavakat, főleg igéket.
B. <Önállósítva, fel igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként, ill. elhangzott állítás nyomósításaként a szóban forgó igével egyértékű.> [Felírtad a címet?] – Fel [= igen, felírtam].  De azért mégis fölakasztották … – Nono – adja a választ elütőleg, – hát föl. De csak később. (Tömörkény István)
II. mondatszó
1. <Tevékenységre, munkára, harcra buzdító felszólításként.>  Föl Endre! Béla! föl magyar! (Vörösmarty Mihály) Föl, föl tehát virrasszatok Ti népek a magyar honon! (Czuczor Gergely) Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen. (Petőfi Sándor) Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem. (Ady Endre) –11 <Célhatározóval kapcsolatban, gyak. a célhat után, hasonló szerepben.> Csatára fel! Munkára fel!
2. Ébredj(etek) fel, kelj(etek) fel <az ágyból>! Fel, fel, a nap már magasan jár v. a hasadra süt!
3. Szállj(atok) fel! Gyorsan, fel, indul a villamos, a vonat.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT