felfal
felfal tárgyas ige fölfal
1. Falánk módon, mohón megeszik, felhabzsol vmit. Mindent felfalt, amit talált. A kutya felfalta a húst. [A pók] a beszálló legyeket mind elfogdosta, fölfalta. (Mikszáth Kálmán) Az állatok egymást eszik … Az erősebb felfalja a gyöngét. (Gárdonyi Géza) || a. (átvitt értelemben) Majd felfalja a szemével, tekintetével: mohón vágyakozva szemléli, kívánja. Kedv támad bennem … szájjal, szemmel, füllel, orral | fölfalni az egész világot. (Babits Mihály) || b. (bizalmas) Majd felfalják egymást: hevesen csókolóznak, szerelmeskednek. || c. (átvitt értelemben) Majd felfal vkit: erős indulattal, nagy haraggal, dühvel támad rá.
2. (átvitt értelemben) Pusztítva felemészt. A fehér vérsejtek felfalják a vörös vérsejteket. || a. (átvitt értelemben) Magába olvaszt. A falu … könnyen fel tudta falni a papfiút, aki leereszkedett belé. (Móricz Zsigmond)
felfalás; felfalat; felfaló; felfalt.
