felismer
felismer [l-i] tárgyas ige fölismer, (népies) felösmer, fölösmer
1. <Elveszett, eltűnt, keresett v. egy ideje nem látott személyt, tárgyat v. nem hallott dolgot> megnézve, látva v. hallva ráeszmél, hogy ismeri; megismer. A holttestben felismerte testvérét. A talált tárgyak között felismerte esernyőjét. Hangjáról felismerte barátját. Felismerte a rég nem hallott dallamot. Felismerte a barátja hangját. Kint hajnal volt … a derengő világosságban mindenki kezdte felismerni egymást. (Móricz Zsigmond)
2. Rejtett volta ellenére is felfedezi, mivoltát kideríti. Felismeri a baj eredetét, okát. Felismeri a betegséget. Felismeri a jelentkező tehetségét. Felismerte a röntgenfelvételen a csonttörés helyét. Felismerte viselkedéséről az egykori katonatisztet. Inkognitója ellenére is felismerte az államférfit. A lovasoknak a fegyverzetéről fel lehet ismerni, hogy Corvin János hercegnek a katonái. (Jókai Mór) Akit a szavak nem kápráztatnak el, … az fölismeri a közönséges színpadi fogást. (Ambrus Zoltán) Azt hittem, hogy maga a Halál, és csak azért öltötte magára a sok ruhát, hogy undok csontvázát fel ne ismerjük. (Kuncz Aladár)
3. Felismer vmit: gondolkodva, töprengve ráeszmél vmire. Felismeri vminek a fontosságát, jelentőségét, lényegét; felismeri kötelességét, tévedését. Nem ismerte fel helyzetét.
felismerhető; felismerő; felismert; felismertet.
