fennakad
fennakad [n-a] tárgyatlan ige, (kissé népies) fönnakad
1. Felakad (1). A sárkány fennakadt a fán. És elfutott volna megbokrosult lova | Fennakadt testével Isten tudja hova. (Arany János) Egy-egy rongy akadt fenn a bokrokon kis rózsaszínű ruhácskájából. (Jókai Mór) || a. Fennakad a szeme: a) megdöbbenésében nyitva marad a sz.; b) felakad a sz.
2. (régies, irodalmi nyelvben) <Mozgó, haladó személy, jármű, ill. működés> elakad, megakad, vmilyen akadály miatt megszűnik. Fennakadt a forgalom. Klauzál hamarabb indult el; de az úton fennakadt. (Móricz Zsigmond)
3. (átvitt értelemben, választékos) Fennakad vki vmin: vmit kellemetlenül furcsának, különösnek találva meglepődik, megütközik, megütődik. Te ezen fennakadsz? || a. (átvitt értelemben) Ilyen indítékok alapján akadékoskodik, nehézségeket támaszt, kicsinyeskedve beleköt vmibe. Minden csekélységen fennakad. Nagy dolgokra vállat von, kicsi dolgokon fennakad. (Mikszáth Kálmán) Néha úgy van, hogy bal lábbal kelnek az emberek, és ilyenkor mindenbe fönnakadnak. (Tömörkény István)
4. (átvitt értelemben, ritka) <Tekintet> megakad (5) vkin, vmin. Tekintetem … fennakad egy … soron, mely lázas ámulatba ejtett. (Mikszáth Kálmán)
5. (átvitt értelemben, ritka, költői) <Hang> hirtelen megszűnik; elakad. Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik [= eláll]. (Arany János)
6. (népies, régies) Akasztófára kerül. Bujdosónak kín az élte … Varju mind’ kiséri: „kár! … Fennakadsz te, szép betyár!” (Arany János)
fennakadó; fennakadt.
