ficánkol
ficánkol tárgyatlan ige -t, -jon (hangfestő)
1. (-t ragos mértékhatározóval is) <Gyermek, fiatal nagyobb állat, főleg ló, szabad, boldog jókedvében> testét v. végtagjait játszi elevenséggel, vidámsággal ide-oda hányja; féktelen, szertelen mozdulatokat végez. Ne ficánkolj annyit, nem tudlak felöltöztetni. A tavaszi napfényben a kis kecske esetlenül ficánkol. Egy nyerges ló ott ficánkol hátul. (Mikszáth Kálmán) Megeresztette a kantárszárat. A ló vidám volt, s ficánkolni kezdett. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) Kipányvázták a lelkemet, Mert ficánkolt csikói tűzben. (Ady Endre)
2. <Vmely kötöttségből szabadulni akarva> hányja-veti magát; vonaglik, görcsösen rángatózik. A hal ficánkol a horgon.
ficánkolás; ficánkoló.
