fanyar
fanyar melléknév -ul, -abb
1. A nem nagyon savanyú, de még éretlen almához, körtéhez v. az aránylag sok tannint tartalmazó vörösborhoz hasonló ízű; olyan, rendsz. nem kellemes <íz>, amely ízleléskor az összehúzódás érzését kelti a szájban. Fanyar, mint az egres, a kökény, a som; fanyar íze van; fanyar ízű. De fanyar ez a vörösbor! || a. (átvitt értelemben) Nem teszem Italtokat bú ürmétől fanyarrá. (Vörösmarty Mihály) Édes danái tűnt időknek Szánk fanyar ízét cukorozzák. (Tóth Árpád)
2. (átvitt értelemben) Olyan <személy>, akiben akkor is van valami keserűség, amikor jókedvet mutat v. éppen tréfálni akar. Fanyar ember; fanyar bíráló, előadó, színész. Ilyen vagyok én már, Fanyar, csöndes, fáradt. (Tóth Árpád) || a. (átvitt értelemben) Ilyen személyre jellemző, rá valló; kényszeredett, kelletlen. Fanyar humor, mosoly. Fanyar arccal adta tudtunkra a szerencsét. (Mikszáth Kálmán) Péter sárgult, összeaszott arca fanyar mosolyával nézett rám a betegágyból. (Kaffka Margit) Fanyaran mosolygott az öregúr zsémbelődésén. (Krúdy Gyula)
3. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Barátságtalan, kellemetlen <jelenség>. Tarka és eleven bennem még ma is ez a régi, ünnepi éjszaka. Aztán elmúlt. Fanyar és álmos nap jött utána. (Kaffka Margit)
fanyarság.
