féltékeny
féltékeny [ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <személy>, akinek rendsz. természetéből következő tulajdonsága az attól való félelem, hogy szerelmesét, házastársát elhódítják tőle, v. hogy szerelmese, házastársa hűtlen lesz hozzá. Féltékeny ember; féltékeny vkire: a) fél, hogy az, akit szeret, hűtlen lesz hozzá. Féltékeny a feleségére, a szeretőjére, az urára; b) fél, hogy vki elszereti, elcsábítja szerelmesét, házastársát. Féltékeny az ura titkárnőjére. Mindenkire féltékeny, akivel a felesége szóba áll. S az ifju férj s az ifju nő Nem voltak boldogok; Féltékeny az s a nő szivén Nem tiszta láng lobog. (Vörösmarty Mihály) A féltékeny … gróf jegyese szalonjába lép, s az asszonyt szép unokaöccsével együtt ülve találja. (Kuncz Aladár) || a. Ilyen emberre, a szerelmi féltésre jellemző, tőle származó, vele kapcs. Féltékeny természet(ű). Menne Zalán örömest … de Íno | … Féltékeny szavait sugdossa remegve fülébe. (Vörösmarty Mihály) A szeretetemet és a féltékeny haragomat egyformán kiadtam. (Móricz Zsigmond)
2. Féltékeny vmire: olyan <személy>, aki fél, hogy vmit, amit elért, más elvesz tőle, magának szerez meg. Féltékeny az elsőbbségére, a vezető szerepére. || a. Féltékeny vkire: olyan <személy>, aki attól tart, hogy vki fölébe kerekedik, vmely téren előnyösebb helyzetbe jut nála. Féltékeny a helyettesére, a riválisára. || b. Féltékeny vmire: olyan <személy>, aki nagy gonddal vigyáz arra, hogy el ne veszítse vmely erkölcsi értékét v. azt a kedvező véleményt, amely másokban kialakult róla. Féltékeny a becsületére, a jó hírnevére. || c. Féltékenyen: féltő gonddal <őrködik vmin, őriz vmit v. vigyáz vmire>. Féltékenyen őrzi becsületét. Féltékenyen őrködik, hogy fölébe ne kerüljenek. || d. (ritka) Féltékeny vmire: irigykedik mások eredményeire, mert úgy érzi, hogy azok miatt maga háttérbe szorul. Féltékeny a mások sikereire.
