feltétlen
feltétlen [ë-e v. e-e] melléknév, főnév és határozószó föltétlen
I. melléknév ® feltétlenül
1. Feltétel (2) nélküli, vmely feltételtől (2), kikötéstől, megszorítástól nem függő. Feltétlen bizalom, engedelmesség, igenlés; feltétlen megadás. [A] fővezér utolsó válasza volt: „Föltétlen megadás.” (Jókai Mór) Az ő kenyere … a nagyobbak előtti föltétlen hódolat. (Tolnai Lajos) A föltétlen szabad | szellemet … | csodáltuk benne, … a nyugodt tetterőt. (Szabó Lőrinc) || a. Olyan <személy>, aki a szóban forgó tekintetben teljesen megbízható, tántoríthatatlan. Feltétlen híve vkinek. Nekem [Timót] föltétlen hívem. (Csiky Gergely) Becsületében ő föltétlen. (Tömörkény István)
2. Minden körülmények között érvényes, kivételt nem tűrő. Feltétlen parancs, törvényszerűség. A felnőtt már tudja, hogy föltétlen bizonyossággal jönnek … változások. (Móricz Zsigmond) || a. Feltétlen következmény: szükségképpen v. teljes bizonyossággal bekövetkező k. || b. (közgazdaságtan) Feltétlen életszükségletek: a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges javak. A mezőgazdasági napszámosok bére a feltétlen életszükségletekre sem volt elegendő.
II. főnév -t (csak egyes számban) (filozófia) <Az idealista felfogás szerint:> időtől és tértől függetlenül létező, érvényes dolog. A dialektikus filozófia nem ismer el semmi véglegeset, semmi feltétlent, semmi szentet.
III. határozószó
1. (régies) Feltétlenül (1). A példáknak föltétlen hinni nem lehet. (Vas Gereben)
2. Minden körülmények között; feltétlenül (2a–c); okvetlenül. Feltétlen így van. Feltétlen ő a hibás. Feltétlen ott leszek.
feltétlenség.
