feltéve
feltéve [ë-e v. e-e] határozói igenév föltéve
I. (igenévként)
1. Miközben v. miután felteszi a szóban forgó tárgyat, dolgot. Kalapját feltéve eltávozott.
2. A szóban forgó helyre, tárgyra feltett állapotban. A befőttek a polcokra feltéve sorakoznak. Szabad lángra voltak a lábasok feltéve, s mindenikben … rotyogott valami. (Móricz Zsigmond)
II. (határozószóként, rendsz. főmondat értékű szóként) Feltéve, hogy; (ritka) feltéve, ha: ha bekövetkezik az az eset, hogy …; abban az esetben, ha … Holnap kirándulunk, feltéve, hogy nem esik az eső. Feltéve, hogy megjön, mit mondjak neki? Feltéve, hogy megkapja az állást, milyen munkája lesz? A beteg nincs többé veszélyben, föltéve, ha továbbra is engedelmeskedik. (Vas Gereben) || a. (kissé választékos) Feltéve, de meg nem engedve, (hogy): a további érvelés kedvéért egyelőre igaznak elfogadva, de e föltevés helytálló voltát tagadva. Feltéve …, de meg nem engedve, hogy … költői érdeme csupán … a formára … szorítkozik, … ez érdemet akkor sem fitymálnunk kellene. (Arany János)
