felül [1]
felül [1] [l-ü] tárgyatlan ige fölül
1. Felül vhova: vmely magasabb helyre ül. Felül az asztalra, az emelvényre. A kis gyerek felült a székre. A pásztor felült a határdombra, és furulyázott. A tyúkok éjjel felültek a szederfa ágaira. || a. <Vmely közlekedési eszközre v. állatra> felszáll, és ott utazás, helyváltoztatás végett helyet foglal. Felül a villamosra, a vonatra; felül a lóra, az öszvérre, a szamárra. Ülj fel, mert indul a kocsi! Párizsban önszántunkból felültünk a vonatra. (Kuncz Aladár) Édesapám … megállította a szekeret és felült. (Móricz Zsigmond) || b. (vonzat nélkül) (irodalmi nyelvben, régies) Lóra ül, és hadba száll, harcra indul. Fegyverviselő nép mindenki felüljön. (Arany János) Egy szavára felült … a fegyveres székelység. (Jókai Mór)
2. Fektéből ülő helyzetbe helyezkedik. Felül az ágyban. Az asszony tünődött, fel-felült ágyában. (Tolnai Lajos) A beteg … az orvos érkeztére felül és vár, hogy az megvizsgálja. (Kosztolányi Dezső)
3. (átvitt értelemben, bizalmas) Felül vminek, vkinek: kételkedés nélkül elhisz vmit, aminek nem kellett volna hitelt adnia, s emiatt lépre megy, becsapódik; engedi, hogy rászedjék, becsapják, megtévesszék. Felül a beugratónak, a demagógiának, a fenyegetődzésnek, a hitegetésnek, az ígéretnek, a provokációnak, a rémhírterjesztőknek, az ellenséges sajtóközleményeknek. Ne ülj fel neki! János, maga most ugyancsak felült; azt gondolta, én vagyok a nagyságos asszony. (Jókai Mór) A laikusok felülnek, meglehet … (Mikszáth Kálmán)
Szólás(ok): felült neki Lackó v. felült Lackó a nyakára: dologidőben a nagy meleg miatt nem ízlik neki a munka, s a hűvösre megy pihenni; ld. még ló.
felülés; felülő.
