fölé [1]
fölé [1] névutó (ragtalan v. személyragos szó után, azzal együtt értve), (ritka, tájszó) felé [ë]
1. Az e szóval jelölt személynél v. dolognál magasabb helyre; olyan helyre, melyhez viszonyítva a szóban forgó személy v. dolog v. annak nagyobb része alulra kerül. Az asztal fölé lámpát akaszt. A repülőgép éppen a hegy fölé ért. Esernyőt tartott a feje fölé. A vén kastély horpadozó … tetejével egy boldog család fölé borult. (Tolnai Lajos) Fehér köpenyben | egy orvos a górcső fölé hajolt. (Kosztolányi Dezső) || a. A szóban forgó dolog felszínére, ill. a közvetlenül e felszín feletti térbe. A fuldokló egy percre víz fölé emelkedett. A Gellérthegy büszkén emelkedik a főváros fölé. Atyám … hegy alján őrzi nyájait, | honnan … lelátni messze kék tenger fölé. (Babits Mihály) || b. Vmely testnek, tárgynak arra a részére, amely a test v. tárgy függőleges helyzetében magasabban van. A térde fölé húzta fel a szoknyáját.
2. A vele kapcs. névszóval jelölt tárgyra, testre úgy, hogy (több oldalról) takarja. Ruhája fölé jó meleg kabátot húzott. A küldeményt papírba csomagolta, s a papír fölé még vászon burkolatot is tett.
3. Olyan helyre, amely a szóban forgó helytől vmely folyó eredete felé esik. A hajó Visegrád fölé érkezett.
4. A megnevezett földrajzi helytől északi irányban levő helyre. A csapat Szeged fölé érkezett.
5. (átvitt értelemben) A szóban forgó színvonalat, mértéket meghaladó helyzetbe, állapotba. A hőmérő 20 fok fölé emelkedett. A termésátlagot tíz mázsa fölé emeljük.
6. (átvitt értelemben) A vele kapcs. névszóval kifejezett személyhez, dologhoz viszonyítva többre értékelt, jelentékenyebb helyzetbe. Az ész fölé helyezi a jóságot. Az események fölé emelkedik. Hitté vált, hogy az írás felemel az átlagemberek fölé. (Ady Endre)
