gőg
gőg főnév -öt, -je [e] (csak egyes számban)
1. Mások bántó lenézésében, megvetésében megnyilatkozó önteltség, erősen kifejeződő, elbizakodott önhittség. Buta, faji, ostoba, sértő, úri gőg; elvakítja a gőg; nem tud mit csinálni gőgjében; letöri vkinek a gőgjét. A gőg a zsarnok ágya. (Babits Mihály–Szophoklész-fordítás)
2. (irodalmi nyelvben) Önérzet, büszkeség. Lassan, gőggel magasra lépek. | A csúcson majd talán megállok. (Ady Endre) Egy nagy magányos élet tiszta gőgjét Mint koronát, úgy hordja homlokom. (Juhász Gyula)
Szóösszetétel(ek): osztálygőg.
