gyanús
gyanús [ú v. u] melléknév és főnév
I. melléknév -an, -abb
1. Olyan <személy, csoport>, akire, amelyre gyanakodni lehet, akiről, amelyről feltehető, hogy vmi rosszat követett el v. követhet el, árthat, kárt okozhat. Gyanús banda, ember, társaság. Gyanús alakok ólálkodtak a ház körül. Nekem mindig gyanús volt az a férfi. Gyanús ügynökök járnak a faluban. Ide a gyilkost! … bárha pecsétem Váddal az önnön szívemig ér: Mindenki gyanús nekem, aki él! (Arany János) Különös lányok és fiúk álltak … a sarkokon, mindenki gyanús volt, a bűn szaga érzett a város közepén. (Babits Mihály) || a. Olyan <személy>, akiről vmi külső jel alapján feltenni, vélni lehet, hogy vmilyen állapotban, helyzetben van. Gyanús nekem ez a gyerek, hogy láza van. Gyanús volt neki, hogy a fiú szerelmes valakibe.
2. Olyan <jelenség, magatartás>, amely gyanút kelt, amelyről v. amelynek alapján rosszat lehet föltenni. Gyanús engedékenység, fütty, integetés, javaslat, mesterkedés, mosoly; gyanús nyugalom, pillantás, suttogás. Szerfelett gyanús volt a dolog. Az első gyanús mozdulatra lövök! Hovatovább mind több-több gyanús jel gyűlik össze. (Mikszáth Kálmán) Ha valakiről hírül vette a gazda, hogy sötéten, gyilkosan, gyanúsan néz, akkor annak jaj volt. (Móricz Zsigmond) || a. A szokásostól, kívánatostól, természetestől rosszat sejtetőn eltérő <dolog>. Gyanús haláleset. Gyanús ez a gomba, nem merem megenni. || b. Olyan <jelenség, magatartás>, amelynek alapján vmit feltenni lehet. Gyanús pillantásával elárulta, hogy ő küldte az ajándékot.
3. (ritka) Gyanúsan: gyanakvóan. Gyanúsan várta az újabb megtámadást. (Jókai Mór) Alig haladtak másfél óráig, midőn Gerzson úr megint gyanúsan kezd nézegetni a bakról. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -ak, -a Gyanús (1) személy. Hát a gyanúsak? – Hisz aki gyanús, | Már bűnös is, megbélyegezte a | Népérzület. (Madách Imre)
gyanússág.
