hajdú
hajdú [ú v. u] főnév -t, -ja
1. Hajdúk: a) (történettudomány) Martalócokból, szegénylegényekből lett gyalogos katonák, akiket Bocskai a XVII. század elején a mai Hajdúságban letelepített. Bocskai hajdúi; a hajdúk kiváltságai. A szép daliás … huszárok, a válogatott hajdúk rendes csatákat harcoltak künn Magyarországon. (Jókai Mór) A hajdúk úgy learatják az országot, elpusztítják s égetik, hogy ordasok ligetjévé teszik. (Móra Ferenc); b) ezeknek javarészt még ősi városaikban, falvaikban lakó leszármazottai. A böszörményi, a nánási hajdúk. Szép, napos, harmatos hajnalon, lóháton kocogtak fölfelé, haza a hajdúk. (Móricz Zsigmond) || a. A hajdúk közé tartozó személy, főleg férfi. Büszke volt rá, hogy a nagyapja még szabad hajdú volt.
2. (1945 előtt) Magasabb rangú városi és megyei tisztviselők mellett szolgálatot teljesítő egyenruhás altiszt, gyakran a városi v. megyei rendelkezések végrehajtó közege. Megyei, városi hajdú; főispáni, polgármesteri hajdú. Jön a hajdu: Ágnes asszony, A tömlöcbe gyere mostan. (Arany János) A városházi hajdú megigazította az ülést, s a kocsis a lovak közé vágott. (Babits Mihály)
3. jelzői használat(ban) (ritka) A hajdúk (1) közé tartozó, velük kapcs. Hajdú emlékek, ezred.
Szóláshasonlat(ok): (tréfás) annyit ért hozzá, mint hajdú a harangöntéshez: egyáltalában nem ért hozzá, fogalma sincs róla.
Szóösszetétel(ek): hajdúcsapat; hajdúcsemete; hajdúfészek; hajdúkáplár; hajdúkása; hajdúkaszárnya; hajdúruha; hajdúszerep; hajdútelep; hajdútelepülés; hajdúvilág.
hajdúi; hajdúság.
