haza [1]
haza [1] főnév hazát, hazája (többes számban ritk.; rendsz. birtokos személyraggal)
1. <Az egyén v. vmely közösség, nép szempontjából> az az ország, ahol vki született, ahonnan származik, s ahol általában él, amelynek népéhez tartozik, v. ahová tartozónak vallja magát; hon. Hazát ® alapít. Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar. (Vörösmarty Mihály) [Juhász Gyulához.] Bátyám, ki bortól mámoros éneket Zengsz húrodon, Te nézd a magyar hazát, … S öntsd az erőd a reménytelenbe. (József Attila) A haza védelme a Magyar Népköztársaság minden polgárának szent kötelessége. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || a. Szűk. ért. az a vidék, ahonnan vki származik; szülőföld. ® Szűkebb hazája; vkinek a ® fatornyos hazája. Paraszt ember … hazának [nevezi] azt a falut, melyben született. (Jókai Mór)
2. (választékos) Az ország lakosságának a történelem során kialakult szervezett, politikai, társadalmi, érzelmi közössége. Urak országából dolgozók hazája. Egy új hazát, mely szebb a réginél És tartósabb is, kell alkotnotok, Egy új hazát, ahol ne légyenek Kiváltságok kevély nagy tornyai. (Petőfi Sándor) A haza igényel munkás, hű fiakat. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, választékos) Az a lakóhely v. tartózkodási hely, ahol az emberek vmely csoportja életformájának, igényeinek megfelelő viszonyokat talál, ahol otthonosan érzi magát. A századvégi Párizs a mindenünnen odasereglett művészek hazája volt. Légy idvez óh poéták | S bölcsek hazája, Sirász! (Csokonai Vitéz Mihály)
3. (átvitt értelemben, költői) <Állandósult szókapcsolatokban:> örök(ös) haza: másvilág, mennyország; ® boldogabb hazába költözött. A rövid, de gyötrő élet elfolyt … A király jön s áll a puszta házban: Ők nyugosznak örökös hazában. (Vörösmarty Mihály)
4. Az az ország, vidék, ahonnan vmi származik, ahol eredetileg létezett, ahol leginkább előfordul. A dohány eredeti hazája Amerika. A selyemtermelés hazája Kína. || a. Az örök hó v. jég hazája: olyan terület, vidék, ahol sohasem olvad el a hó v. a jég.
Szóösszetétel(ek): óhaza; őshaza.
