hibás
hibás melléknév -an, -abb
1. (rendsz. állítmányként) Olyan <személy>, aki tevékenysége, hivatása közben hibá(ka)t követ(ett) el, ill. vmiért hibáztatható. Nem a sofőr, hanem az áldozat volt a hibás. Ki a hibás? A szerencsétlenségért te vagy a hibás. Hát hibás-e ő azért, hogy atyja bűnt követett el …? (Kemény Zsigmond) Ne búsulj: nem te vagy hibás, hanem A rászedőid. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
2. Olyan <cselekvés>, amelyben vmi hiba (1, 2) van, s ezért nem megfelelő, hanem helytelen, elhibázott. Hibás intézkedés, lépés; hibás érvelés, következtetés, mérés, okoskodás, számítás; hibásan: rosszul, nem megfelelően. || a. Olyan <teljesítmény, ill. eredmény>, amelyben (sok) hiba (2a) van; helytelen. Hibás dolgozat, határozat, írás, kiejtés, szerkezet, válasz; hibásan beszél, ír. Úgy forgattam soká kezemben | … leveled, mint aki nézi, | nem hibás-e a címzés. (Babits Mihály)
3. (népies) Olyan <testrész, szerv>, amelyben v. amelynek a működésében vmi hiba (3) van; sérült, nem egészséges, nem szabályos. Hibás láb, növés, szem; hibásan nőtt köröm. Tudod, egy kicsit hibás a fülem, nem jól hallottam, hogy ki az. (Mikszáth Kálmán) Az élete párjára sandított az egyik hibás szemével. (Kosztolányi Dezső) || a. (népies) Olyan <személy>, akiben vmi testi fogyatékosság van. Hibás ember, fiú, gyerek. || b. (népies, szépítő, eufemisztikus kifejezésként) Tökéletlen, ütődött, hibbant <személy>. Ne bántsátok ezt a szegény hibás asszonyt!
4. Olyan <dolog, tárgy>, amelynek szerkezetében, minőségében, használhatóságában vmi hiba (4) van. Hibás áru, gyümölcs, példány, traktor.
hibásodik; hibásság.
