hiú
hiú [ú v. u] melléknév (ritka) -n; -bb
1. Olyan <személy>, aki vmely valóságos v. vélt jelessége, képessége tudatában magát túlságosan sokra tartja, tetszelegve csodálja, és elvárja, hogy mások is elismerjék, dicsérjék. Hiú ember, férfi, gyerek, nő; hiú vkire, vmire; hiú az eszére, a külsejére, a rangjára, a szépségére. Határtalanul nagyravágyó és hiú vagyok. (Ambrus Zoltán) A művészet nemes és tiszta … A … hiú és pletyka nőkből csak azt örökíti meg, ami isteni bennük: a szépségüket. (Babits Mihály) || a. Olyan <személy>, aki másoknak tetszeni vágyva túlságosan nagy gondot fordít külső megjelenésére, nagyon szeret csinosan öltözködni. Nagyon hiú kislány, mindig a tükör előtt forgolódik. || b. Hiú (1, 1a) személyre valló <magatartás>. Hiú dicsekvés, tetszelgés.
2. (régies, irodalmi nyelvben) Hiábavaló, üres, tartalmatlan <beszéd>. Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon [= patetikus szólamokban] Olcsó malaszttá szent imád ne váljon! (Arany János) Nyelved hiú szót viszonoz. (Arany János–Shakespeare-fordítás) || a. (ritka) Alaptalan, légből kapott <híresztelés>. Hiú koholmány. Támada ellenben hiu mende-monda … (Arany János) || b. (ritka) Hiú ígéret: olyan í., amelyet nem teljesítenek, s amely csak puszta ígéret marad.
3. (választékos) Céltalan, hiábavaló <cselekvés, törekvés>. Hiú ábránd, önáltatás, remény, vágy. Hiú törekvés! Mert egyént sohsem Hozandsz érvényre a kor ellenében. (Madách Imre) Bordáim közt próbáid éles kését Megáldom s mosolygom az ostobák Dühödt jaját és hiú mellverését. (Tóth Árpád) || a. Sikertelen, eredménytelen. Hiú erőfeszítés. Hiu tett is jobb áldatlan panasznál. (Arany János) || b. (régies, irodalmi nyelvben) Hiú lesz v. hiúvá lesz: meghiúsul; hiúvá tesz: meghiúsít. Az ifju … szorítást Érze kemény jobbján s gyilkos szándéka hiú lőn. (Vörösmarty Mihály) Van szellem, ki előtt hiuvá lesz minden erője. (Arany János)
4. (régies, költői) Erőtlen, gyenge. Hol van az oltári szent eskü bizalma? | Ím, az erős támasz most egy hiu szalma. (Arany János)
