huj [1] indulatszó, (az indulat, az érzelmi színezés nagy, fokozott voltának kifejezésére:) húj, hujj
1. <Csodálkozás, meglepetés kifejezésére, főleg fokozó, nagyító értelmű mondatban.> Huj, mennyi pénz! Húj, beh nagy öldöklés lőn most! (Arany János) Huj! mint rohan, orkántól űzve, Némán, sötéten, súlyosan. (Ábrányi Emil) || a. <Nagyhangú, nagyképű kijelentés bevezetésére.> Hüj sógor, huj sógor … – harsogott a Hallgató sógor hangja, – minek maradsz itt ebbe a ficfás [= fűzfás, elmaradott] faluba? (Móricz Zsigmond)
2. <Kitörő öröm, nagyfokú jókedv, jóleső érzés kifejezésére; gyak. a hej szóval együtt.> Huj de jó kedvem van! Kényemre, hej, kedvemre, húj | Tölthettem az időt. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
3. <Nagyfokú tetszés, elismerés kifejezésére.> Huj, de szép fehér teste volt az anyádnak! (Mikszáth Kálmán) Én is elnehezedtem, tán el is aludtam. Huj, de jó volt. (Babits Mihály)
4. (ritka) <Nemtetszés, elítélés kifejezésében:> pfuj! Huj, de piszkos ez a gyerek! Huj, milyen kopasz [ez az ember]! (Ábrányi Emil–Rostand-fordítás) || a. (ritka) <Utálat, undor kifejezésére:> pfuj! Huj, hogy nem sül ki a szeme!
5. <Nagy melegben, nagyfokú felhevülésben érzett bágyadtság kifejezésére:> hű! Huj, de meleg van itt! Kétszer is megállt, megtörülgette [homlokát] és fújt egyet: „Huj, huj, de meleg ez a prémecske. (Mikszáth Kálmán)
6. (ritka) <Félelem, borzongás kifejezésére:> juj! Huj, de félek!