hárít
hárít ige -ott, -son; -ani v. -ni
1. tárgyas (ritka, irodalmi nyelvben) <Ütést, vágást, szúrást> irányából el- v. kitérít, s így védekezik ellene; elhárít. Visszacsapó karral hárítja csapásit. (Vörösmarty Mihály) A kardjával hárítja fejérül, Mit a cséphadaró szánt neki jó bérül. (Jókai Mór) || a. tárgyas (sport) <A támadó ütést, szúrást, kapura irányított lövést> kivédi, más irányba tereli. A kapus csak nehezen hárítja a veszélyes lövést. || b. (tárgy nélkül) (sport) A magyar vívó ügyesen hárít. A védelem nehezen hárít. Mind a két fél egyszerre támadt: egyik sem hárított. (Jókai Mór)
2. tárgyas (átvitt értelemben) Vkire hárít vmit: vmely kellemetlen dolgot, ügyet – magát ártatlannak, illetéktelennek tüntetve fel – a maga mentése céljából másra fog. Másra hárítja bűnét, hibáját; rájuk akarja hárítani a felelősséget, a gyanút, a kudarc okát. Ki méltatlan gyanút Csak fél szemével hárit is reám, Meg fog lakolni. (Vörösmarty Mihály) Kegyed … mindent az én nyakamba … hárít. (Arany János) || a. tárgyas (átvitt értelemben) Vkire hárít vmit: a maga munkáját mással végezteti, az őt illető terheket mással viselteti. A múltban a dolgozókra hárítottak minden terhet.
3. tárgyas (ritka, tájszó) Vmit sepergetve, kapargálva, szedegetve egy helyre v. félrerak, gyűjt. Csűrbe, zsákba hárítja a gabonát. || a. tárgyas (ritka, tájszó) <Rakást, csomót> ilyen módon létrehoz. A szolga dombot hárított [a sír] fölé. (Jókai Mór)
Igekötős igék: áthárít; elhárít; félrehárít; ráhárít.
hárítható; hárító; hárított.
