1. <A föld felszínén, növényeken, egyes tárgyak felületén> főleg hajnalban és alkonyatkor lecsapódó légköri nedvesség. Harmat csillog, remeg a füvön; harmat esik, hull; elszáll, felszikkad, leszáll a harmat; harmatban jár: harmatos fűben j. A szél elfújja a harmatot. Szóláshasonlat(ok): elszáll, mint a harmat: nyomtalanul eltűnik; olyan, mint a harmat: nagyon finom, nagyon puha v. törékeny <tárgy, kül. testrész, étel- v. tésztaféle>; gyenge, mint a harmat: a) rendkívül gy., nagyon törékeny, kíméletre szoruló <főleg tárgy, pl. növényi rész, de gyermek, leány is>; b) (bizalmas, gúnyos, rosszalló) hitvány, értéktelen <főleg emberi megnyilatkozás, teljesítmény v. megjelenés>. Zöld erdő harmatát, Piros csizmám nyomát, Hóval lepi be a tél. (ismeretlen szerző) Ha harmat vagy: én virág leszek. | Harmat leszek, ha te napsugár vagy. (Petőfi Sándor) A nádszálak csillognak a harmattól a holdfényben. (Gárdonyi Géza)
2. (átvitt értelemben, költői) Vízcsepp, vízgyöngy. [A börtönben] csak a bolthajtásról csepeg bűzös harmat. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, költői) Könny. S kínja lángi el nem aluvának Jéggyöngétől [= jéghideg cseppjétől] szeme harmatának. (Petőfi Sándor) Szemünk harmatjai hulljanak. (Petőfi Sándor) || b. (átvitt értelemben, költői) Verejték. Testét halálos harmat kiveré. (Arany János)
3. jelzői használat(ban) (átvitt értelemben, költői) Rendkívül finom, gyenge <arc, kéz, bőr stb.>. Harmat arca hő napon ég. (Arany János) Gyönge harmat arcod szinét Elrútítnád puskaporral. (Jókai Mór)