határ
határ főnév -t, -ok, -a
1. (rendsz. birtokos személyraggal) Általában két szomszédos (föld)területet elválasztó rész, sáv; vmely szempontból egységet alkotó terület széle, szegélye. ® Természetes határ; a birtok, az állami gazdaság, a község, a megye, a termelőszövetkezet határa. A folyó alkotja a két ország határát. A határ az erdőszélen húzódik. A két megye közt a Tisza a határ. E hon határa nem tür oly veszélyes Kockáztatást. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Sohase járt az ország határán túl. (Gárdonyi Géza) || a. <A térképen> ezt jelölő vonal. Pirossal húzta meg az ország határát. Hazánk határát penész jelzi körben | a málló falon: nedves a lakás. (József Attila) || b. Országhatár, határszél. A határon innen, túl; betör a határon; őrt áll a határon; ® átlépi a határt. Az ellenség határainkat fenyegette. Megvédjük a határokat. Matyi … az éjnek Jó oltalma alatt hamar által ment a határon. (Fazekas Mihály) || c. Az országhatárnak vmely szomszédos ország felé eső szakasza. Szovjet, csehszlovák, osztrák, jugoszláv, román határ. Nyolc napba telt, amíg a svájci határtól nem messze fekvő kis alpesi városkába érkeztünk. (Kuncz Aladár)
2. Az a terület (ország, földrajzi alakulat), ameddig vmely terület, földrajzi egység, ország (ki)terjed. Magyarország határa észak felé Csehszlovákia. Franciaország nyugati határa az Atlanti-óceán. Spanyolország északi határa a Pireneusok. || a. Határt szab v. (régies) vet vminek: a) (régies) végét jelzi, szélét alkotja. Dél felé egyedül a Dráva szab határt e lankaságnak. (Jókai Mór) b) (átvitt értelemben) vmely folyamat, jelenség további terjedését, elhatalmasodását gátolja v. megakadályozza.
3. (átvitt értelemben) Vminek térbeli v. időbeli végpontja, vége. Az ifjúság, a férfikor, az emberi élet határa. Élj boldogul az emberi élet végső határáig! Itt játsszunk; az a két fa legyen a határ! Akitől nincs messze az élet határa, Nem előre szeret nézni, hanem hátra. (Petőfi Sándor)
4. (átvitt értelemben) <Állandósult szókapcsolatokban, főleg birtokviszonyban:> vminek szélső, végsőnek tekintett mértéke, lehetősége; korlát. Az illendőség, a jóízlés határa; az értelem határai; mindennek van határa: a) nem szabad semmit túlzásba vinni, nem helyes túllépni a megszokott, természetes mértéket; b) <indulatos felkiáltásként:> ez már mégis(csak) sok!; vmi(jé)nek nincs határa: vmely rossz tulajdonság(a) rendkívül erős, nagyfokú (benne); szemtelenségének nincs határa!: példátlanul szemtelen (ill. rendkívül erős benne a szóban forgó rossz tulajdonság); határok közé szorít vmit: szertelenségeit, túlzásait lefaragja, mérsékli; (rend)szabályoz; elmegy a végső határig: a) <engedékenységben, szívességben> megtesz minden tőle telhetőt, lehetségeset; b) <viselkedésben, cselekedetben> a lehetőség, az illendőség v. az illetékesség végső fokáig szélsőséges, túlzó; ® túlmegy minden határon; (túlzó) nem ismer határt: a) <személy> szertelenül, féktelenül viselkedik; b) <emberi tulajdonság, lelki sajátság> igen nagyfokú, szertelen; végtelen, határtalan; a tisztesség, az ízlés, a becsület határain belül; ez túl van v. túlmegy a jóízlés határán. Ah, kínos állapot! bár csak valahára Ennyi fájdalmimnak lehetne határa! (Csokonai Vitéz Mihály) Arisztophanész a végső határig elmegy. A … napernyő alatt meghúzódó Prométheusz … majdnem Offenbachot hozhatná eszünkbe. (Péterfy Jenő) Valami szépet [akart] mondani, amivel megbiztassa, de azért a tapintat határait … át ne lépje. (Mikszáth Kálmán)
5. (átvitt értelemben) Két v. több dolog (jellege) közt meglevő választóvonal. ® Kitolja vminek a határait; határt ® von vmi közé. A határok elmosódtak. A határok összeolvadnak. Bánat és derű Között a határ olyan egyszerű-e? (Tóth Árpád)
6. Vmely falut, várost körülvevő, hozzá tartozó, rendsz. megművelt gazdasági (föld)terület, vidék. A szegedi határ; kimegy a határba; (népies) a harmadik határban: messze; kint dolgozik a határban; (népies) hetedhét határon (is) túl(ra): nagyon messz(ir)e; ® kihordanak vkit a határra v. határba; járja a határt. Debrecennek nagy határa van. A falu határa ötezer hold. Az egész határban folyik az aratás. Szülőföldem szép határa! | Meglátlak-e valahára? (Kisfaludy Károly) Jött és ráborult az este a határra. (Petőfi Sándor) Az övé volt abban az időben Gyöngyös városa, egész gazdag határával. (Móra Ferenc) || a. (népies) Lakott helyet, települést, falut körülvevő természet. A határ kiaszik; kiszáradt, sárgul a határ; szép, üde a határ. Elverte a határt a jég. Megenyhült a lég, vidul a határ. (Tompa Mihály) Szeretett lóra ülni és tavaszi reggelen a nedves határban nyargalászni. (Krúdy Gyula)
7. jelzői használat(ban) (népies) Nagy kiterjedésű, mennyiségű; sok v. nagy; (nagy) halom, rakás. Egész határ holmit vitt magával. Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben. (Arany János) Mi történt azzal a határ pénzzel, amit … elnyert a kártyán? (Jókai Mór)
Szólás(ok): ld. nyak.
Szóösszetétel(ek): 1. határcövek; határcsárda; határcsősz; határdomb; határellenőrzés; határelzárás; határerdő; határfa; határfal; határfalu; határfelület; határhegység; határigazgatás; határjelző; határkaró; határkerülő; határmegállapítás; határmérce; határmezsgye; határmutató; határoszlop; határösszeg; határövezet; határper; határpont; határrész; határszabályozás; határtagosítás; 2. államhatár; birtokhatár; értékhatár; fagyhatár; hóhatár; időhatár; korhatár; láthatár; látóhatár; nyelvhatár; országhatár; súlyhatár; szemhatár; vámhatár; zónahatár.
