határozat

Teljes szövegű keresés

határozat főnév -ot, -a
1. Vmely hatóságnak, testületnek, szervnek a saját jogkörében hozott, rendsz. írásba foglalt akaratnyilvánítása, ill. ennek tartalma. Bírói, igazgatósági, közigazgatási határozat; a minisztertanács határozata; határozatot hoz; végrehajtja a határozatot.  A helyi tanácsok az alájuk tartozó tanácsoknak minden olyan … határozatát …, amely az alkotmányba … ütközik, megsemmisíthetik. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || a. Vmely, megfelelő hatáskörrel rendelkező testületben megvitatott s az érintett, érdekelt személyre v. személyekre kötelező érvénnyel kimondott, megfogalmazott akaratnyilvánítás. Határozatba ® megy; határozatként kimond vmit; határozattá v. határozatra emel vmit; határozattal felvesz, kizár vkit. Hosszú vita után megszületett a határozat.  Uraim! … Isten kezökbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezökbe adta a nemzet halálát is. (Kossuth Lajos) E bölcs terv annak rende szerint határozatba is ment. (Jókai Mór)
2. Az ezt tartalmazó irat. Kikézbesítették a határozatot. Hova tetted a határozatot?  A telep lakói kötelesek két hét leforgása alatt kiköltözni …; ilyesfajta határozat minden évben háromszor jön. (Gelléri Andor Endre)
3. (elavult) Elhatározás, döntés.  Elfelejtettem mondani, ha határozatodat megbánod, ne jöjj. (Eötvös József) Egész éjjel nem aludt, s … egy határozat érlelődék meg lelkében. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): 1. határozattervezet; 2. párthatározat; vádhatározat; véghatározat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem