hegy [2]
hegy [2] [ë] főnév -et, -e [e, e] (főleg birtokos személyraggal)
1. Vmely test, tárgy keskenyebb, csúcsban végződő, elvékonyodó része. A kés, a nyelv, az ujj hegye; a ® körme hegye se látszik ki; a nyelve hegyén ® lebeg vmi; nem lát tovább az ® orra hegyénél. Egy dárdának Hegye úgy fut a nyakának, Hogy vérere megfakad, S lélegzete megszakad. (Kisfaludy Sándor) Én ujjam hegyével halkan Lantomat megpenditem. (Petőfi Sándor) A sima paizson elcsúszik a kopja hegye. (Gárdonyi Géza) || a. <Íróeszközön> az a csúcsban végződő rész, amely a papír v. más felület érintésével vmilyen (színes) nyomot hagy, vonalat hoz létre. A kréta hegye; vmi a ® tolla hegyén van; ® feltűz vkit a tolla hegyére. Új hegyet vett a ceruzájába. A tollam hegye már elkopott. Látom a tollam hegyét, amint vékonyan s vastagon kirajzolja a mérleg tételeit. (Gelléri Andor Endre)
2. (ritka) Függőlegesen álló test csúcsa, teteje. A fa hegye. Sűrü ködnek fátyolában a táj, A toronynak látni csak hegyét. (Petőfi Sándor)
Szóösszetétel(ek): ceruzahegy; csonthegy; dárdahegy; fahegy; fülhegy; késhegy; körömhegy; lábujjhegy; nyílhegy; orrhegy; ostorhegy; tollhegy; tűhegy; ujjhegy.
hegyű.
