helyes
helyes [e-ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Az igazságnak, a valóságnak, a kívántnak megfelelő. Helyes eredmény, fordítás, megfejtés, számadás. A szónok helyesen jegyezte meg, hogy … Becsűlet a jobbaknak, ha ki helyesen itél. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || a. Bizonyos szabályoknak, szokásnak megfelelő, azokhoz igazodó. Helyes nyelvhasználat; helyesen alkalmazza a szabályt; helyesen beszél, ír, viselkedik. || b. <Felkiáltásként:> jól van, rendben van, úgy van! Helyes, nagyon jól beszélt! || c. <Közbevetésként:> Helyesebben: pontosabban mondva.
2. Vmely cél elérésére alkalmas; célravezető. Helyes intézkedés, politika; az egyedül helyes út; helyesen jár el, cselekszik. A javaslatot helyesnek tartjuk. Eltalálja az helyes utat ¬. Tisztelettel néztem a … gyermek helyes … tevés-vevését. (Kaffka Margit)
3. (bizalmas) Derűsen kellemes, megnyerően kedves modorú és csinos külsejű <személy>. Helyes leány, fiú, asszony. Az egész lyány ugyan helyes … (Arany János) || a. (bizalmas) Tetszetős külsejű, takaros <dolog>. Helyes kis kosárka. Helyes kis tanya ez, öcsém uram. (Mikszáth Kálmán) Be lehetett látni a helyes kis udvarra. (Ambrus Zoltán) [A tisztnek] roppant helyes kunkori bajuszkája volt. (Móricz Zsigmond)
Szólás(ok): ld. bőgés.
Szóösszetétel(ek): himlőhelyes.•
A szócikk legvégéről törlendő a következő szöveg: Szóösszetétel(ek): himlőhelyes.
