heves
heves [e-e] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. (irodalmi nyelvben) Tüzes, forró, nagyon meleg <időszak>. A Nyár heves s a kasza egyenes. (Ady Endre) || a. (irodalmi nyelvben) Meleget, hőséget árasztó. A nap heves sugarai. Hevesen süt a nap.
2. Nagy erővel megnyilvánuló és hirtelen kirobbanó v. gyorsan történő <cselekvés, jelenség>. Heves harc, kirohanás, támadás; heves szél, vihar. Szíve hevesen dobog. Heves zokogással …, borultam a fejfára. (Kaffka Margit) || a. (átvitt értelemben) Nagyon élénk, igen nagyfokú. Heves fájdalom, láz. || b. (átvitt értelemben) Nagyfokú érzelmeket kifejező, erről tanúskodó <jelenség, lelki állapot>. Heves szerelem, vágy. A heves sírástól … kipirult a nő arca. (Tolnai Lajos)
3. Hamar, könnyen hevülő, gyorsan tettre kész, gyak. meggondolatlanul lelkesedő <személy, ill. magatartás>. Csak ne olyan hevesen!: ne olyan türelmetlenül, gondold meg előbb a dolgot!; csak ne olyan nagy hévvel! Heves fiatal ember; heves a vére: heves vérű. Látom elől kacagányos apák, s heves ifju leventék Száguldó lovakon mint törnek halni vagy ölni. (Vörösmarty Mihály) Az ilyen heves lélek … a boncolgató önismeretre mintegy teremtve van. (Péterfy Jenő)
4. Élénk érzelmekkel, indulatokkal telített, szenvedélyes <megnyilatkozás>. Heves beszéd, szónoklat, vita. Félrevonul vele … a sarokdívánon, izgatott, heves, haragos suttogásra fojtott szemrehányással. (Kaffka Margit) || a. (ritka) Ilyen érzelmekre, indulatokra valló <magatartás>. Felment asszonyához s benyitott sebesen: Járt az teremében fel s alá hevesen. (Arany János)
