hív [2]
hív [2] melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e] (régies, költői) Hű [1]. Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri … Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! (Bacsányi János) Hív szeretőt az ég alatt Ne kérj kebelem! (Berzsenyi Dániel) Egykor egy öreg paraszt | akadt előmbe … igaz, s hív | szolgája volt hazánknak. (Katona József)
II. főnév -ek, -e [e, e] (rendsz. birtokos személyraggal)
1. Vkinek, vminek a híve: az a személy, aki vkihez v. vmely közösséghez szívvel-lélekkel ragaszkodik. Rákóczi, Kossuth, Széchenyi híve. Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar. (Vörösmarty Mihály) Van egy pár álom-villanásom, Egy-két hívem. (Ady Endre) || a. Vminek a híve: az a személy, aki vmely eszmét, tételt, elméletet, hitrendszert, társadalmi rendet v. eljárást igaznak, helyesnek v. jónak vall. A haladás, a materializmus, a szocializmus híve; a szövetkezeti mozgalom, a tervgazdálkodás híve.
2. (régies, irodalmi nyelvben) Vkinek a híve: vkinek a szerelmese. Hasztalan áll az uton váró hive friss koszorúval, Nem jön-e bajnoka még. (Kisfaludy Károly) Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, … Én feljövök érte a síri világból … Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet. (Petőfi Sándor) || a. (ritka, régies) Az a személy, akit baráti érzés és szeretet v. tisztelet fűz vkihez. Isten hozzátok! lelkem múlatni szeretne Még veletek, kedves hiveim. (Petőfi Sándor)
3. (elavulóban) Igaz, kész, őszinte v. tisztelő híve: <levél végén, aláírás előtt, az egyszerű ismeretségnél melegebb, de a barátságnál kevésbé bizalmas viszony kifejezésére>.
4. (egyes számban csak birtokos személyraggal) (vallásügy) Vmely szervezett vallási közösségnek, gyülekezetnek a tagja. A hívek adományai. Kérem a híveket, hogy … A lelkész meglátogatta egyik hívét. A hívek nagy, szent hittel Figyeltek ott körültem. (Ady Endre) || a. (vallásügy) <Főleg így:> kedves híveim! <a templomban jelenlevők megszólítása a pap, lelkipásztor részéről>. Keresztény híveim!
hívség.
