hívó
hívó melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -an v. -lag
1. Vkihez való közelítésre, vhol való megjelenésre felszólító <megnyilvánulás>; idéző. Hívó szó, szózat, üzenet; a madárnak párját hívó füttye. Az első hívó szóra sietett hozzá. Megkaptad a vendégségbe hívó levelet? A szabadság zászlója … Piros szárnyát hívólag lengeté S kiben vér volt elszántan jött elé. (Petőfi Sándor) Engem szólítnak útra, kéjre Titokzatos hivó szavak. (Ady Endre)
2. Cselekvésre, tettre jelt adó, ösztönző <megnyilvánulás>. Harcra hívó jelszó. [A róka] sajátságos hangot hallatott. Ez volt a hívó jel. Három kis rókakölyök ugrott ki erre a lyukból. (Mikszáth Kálmán) Hangjából kedves, álmodozásra hívó melódia csendült ki. (Kuncz Aladár) || a. (postaügy) Hívó fél: az a személy, aki a távbeszélőn felhív, keres vkit.
3. Vkit vhogyan nevező, szólító. A mostoháját édesanyának hívó gyermek.
4. (játék) Olyan <személy>, aki vmely kártyajátékot v. annak egy menetét egyik lapjának a kitevésével megkezdi; aki hív (III). A hívó játékos.
II. főnév -t, -ja
1. Az, aki távbeszélőn felhív, keres vkit; a hívó fél. Nem tudod, ki volt a hívó?
2. (játék) <Kártyajátékban> az a játékos, aki hív (III). Te vagy a hívó!
3. (fényképészet) Előhívó (II).
Szóösszetétel(ek): 1. hívócsengő; hívógomb; hívókészülék; hívókürt; hívótávolság; 2. szarvashívó.
hívói; hívós.
