hő [1]
hő [1] főnév és melléknév
I. főnév -t, -je [e] v. heve [e-e]
1. (fizika) Az energiának az a fajtája, amely a test atomjainak, ill. molekuláinak a mozgási energiájából tevődik össze. Állati hő: <az állati szervezetben> lassú égés közben keletkezett h.; fajlagos, fagyási, olvadási hő; sugárzó hő; lappangó v. ® látens hő; a hő hatása; hő fejlődik; hőt sugároz; hőt von el; a nap, a tűz hőt sugároz. A víz hő hatására felmelegszik. Súrlódáskor, nyomáskor hő fejlődik. Látjátok feleim, egyszerre meghalt | és itt hagyott minket … | Akárki is volt ő, de fény, de hő volt … (Kosztolányi Dezső)
2. (régies, költői) Hőség (1). ® Megüti a hő. A káldori faj nem fogna kiveszni Nyomtalanúl … miként a Pusztai kút, melynek kiapasztá nedveit a hő. (Vörösmarty Mihály)
II. melléknév -n, -bb (irodalmi nyelvben)
1. Nagyon meleg; forró. Harmat-arca hő napon ég. (Arany János) Harsogjanak szent, bátor zengzetek, Míg minden szemből hő könnyek ömölnek. (Tóth Árpád) A legjobb a nap volt, az arany | ragyogás a nyár hő napjaiban. (Szabó Lőrinc)
2. (átvitt értelemben, választékos) Szenvedélyes, forró, izzó <érzelem>. Hő óhajtás, vágy; hőn szeretett. A … társaság minden tagja kér, hogy hő tiszteletét … e levelemhez csatoljam. (Tolnai Lajos)
Szóösszetétel(ek): 1. hőáramlás; hőátadás; hőáteresztő; hő-átnemeresztő; hőcsere; hőegyenérték; hőelmélet; hőelnyelés; hőelvezetés; hőelvonás; hőérzék; hőérzékeny; hőfelesleg; hőfelszabadulás; hőhordozó; hőingadozás; hőképzés; hőképződés; hőkezelés; hőkihasználás; hőkisugárzás; hőkiütés; hőkülönbözet; hőmennyiség; hőmérés; hősugár; hősüllyedés; hőszabályozás; hőtárolás; hőtartalom; hőterjedés; hőtermelés; hőtöbblet; 2. fajhő.
