hogy [2]
hogy [2] kötőszó
I. <Alárendelt mondatok kötőszavaként; a mellékmondat igéje jelentő, felszólító v. feltételes módban, főleg aszerint, hogy a mondat közlést, felszólítást v. óhajtást tartalmaz-e. Ha a főmondatban mutatószó van, a mellékmondat úgy is felfogható, mint a mutatószóval kifejezett mondatrészt értelmező mellékmondat.>
A. <Állítmányi mellékmondat kötőszavaként; a főmondat névszói állítmányát, ill. az állítmány névszói részét kifejtő tagmondatban.>
1. <Azonosító értelmű tagmondat kötőszavaként; a főmondatban gyak. az, ez mutatószó.> Az itt a bökkenő (az érdekes, a fő, a kérdés, a nehézség), hogy … Az az ő dolga, hogy vigyázzon a gyerekre. Ennek az az oka (eredménye, következménye, magyarázata, lényege), hogy … Ez hát a jutalma száz meg száz életnek, Hogy a megmentőnek alamizsnát vetnek. (Arany János) A gyakorlat ez, hogy szedjük a sátorfát, S mig szélyel nem virrad, hordjuk el az irhát. (Arany János) Hát bizony, nem az a kérdés, hogy honnan szerzünk rokonokat, hanem az, hogy meddig van haszna Európának belőlünk. (Móricz Zsigmond) –11 <Névszói-igei állítmány névszói részét körülíró állítmányi mellékmondatban.> Az volt a hír az Azov partján, | Hogy Dán király vén csont és konok. (Ady Endre)
2. <Hasonló értelmű, rendsz. érzelmileg színezett tagmondat kötőszavaként; a főmondatban rendsz. olyan mutatószó.> Ő is csak olyan, hogy minden szamárságot elhisz. Hát te is olyan vagy, hogy minden kicsinységen fennakadsz.
3. <Hasonló fokozó értelmű főmondattal kapcs.> Annyi az almája, hogy alig győzi leszedni!
4. <Olyan melléknévi, határozatlan számnévi állítmánnyal kapcsolatban, amelynek jelentését az olyan, oly, annyira szók vmelyike fokozza; a mellékmondat következményt fejez ki.> Annyira v. olyan ideges volt, hogy remegett az ajka. Olyan szép, hogy messze földön nincsen párja. Ez olyan sok, hogy el se tudom képzelni, mennyi. Legyen munkátok oly nagy, oly szerencsés, Hogy bámultában … Megálljon rajta a világ szeme. (Petőfi Sándor) Ön olyan szíves volt, hogy tegnap este meghívott … holnapra vacsorára. (Móricz Zsigmond) –31 (ritka) <Névszói-igei állítmány névszói részét körülíró következményes mellékmondat kötőszavaként.>
B. <Alanyi mellékmondat kötőszavaként; a főmondatban nem ritkán mutatószó.>
1. <Tiszta alanyi mellékmondat kötőszavaként.> Elég az hozzá, hogy …: nem részletezem tovább. ® Félő, hogy … ® Lehetséges, hogy … Az bizonyos, hogy még nem utazott el. Bosszant(ó), hogy annyit kell várnom! Csoda, hogy eljött. Előfordult az is, hogy elkésett. Esze ágában sincs, hogy dicsérjen. Jó, hogy jössz. Kár, hogy nem hoztál esernyőt. Kell, hogy sikerüljön! Kisült, hogy tréfa az egész. Látszik, hogy sok helyen megfordult. Lehet, hogy úgy volt. Lehetetlen, hogy ne emlékezzél rá! Megesett, megtörtént, hogy későn jött haza. Mindegy, hogy mit gondol rólam. Nem bizonyos, hogy eljön. Szükséges, hogy azonnal intézkedjetek. Valószínű, hogy ő is ott lesz. Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál: <népmesei fordulat>. Az nem lehet, hogy annyi szív Hiában onta vért. (Vörösmarty Mihály) Emberhez illik, hogy legyen joga. (Petőfi Sándor) Első tapasztalása lőn, hogy szédül. (Arany János) A kis nevelő először zavarban volt, nagyon feszélyezte, hogy hallgatják. (Móricz Zsigmond) Csuda, hogy a fejét el nem hagyja valaki. (Móricz Zsigmond) Nem árt, hogy eltűnt sok gőg, régi copf. (Szabó Lőrinc) –11 (tájszó) Kell, hogy megtegyem v. meg kell hogy tegyem: meg kell tennem. –12 (ritka) <A főmondat közbe van vetve a mellékmondat két része közé, a kötőszó a főmondat utáni mellékmondatrész elején.> A fiadat nem szükséges, hogy dicsérd: jól ismerem. A percentet ugyan ritkaság volt, hogy valamely szívtelen zsobrák megvonta volna. (Tolnai Lajos)
2. <Alanyi mellékmondatként szerkesztett idézet kötőszavaként.> Régi igazság, hogy nem eszi meg a kutya a telet. || a. <Tartalom szerinti idézet (függő beszéd) kötőszavaként.> Ki volt adva a parancs, hogy hajnalban, négy órakor induljak szakaszommal felderítő szolgálatra. || b. (népies) <Szó szerinti idézet (független beszéd) kötőszavaként.> Az öreg Turinak szavajárása volt, hogy „képen váglak, ha a bajuszodat a füledre tekered is!” (Móricz Zsigmond)
3. <Olyan alanyi mellékmondatként használt tagmondat kötőszavaként, amely a mondatbeli úgy módhatározói, ill. állapothatározói mutatószóval van kapcsolatban.> Úgy látszik, hogy holnap jó idő lesz. [a. m. (Az) látszik, hogy h. jó idő lesz]. Úgy rémlik, úgy tetszik, hogy … Úgy van, hogy holnap indulunk. Van úgy néha, hogy téved az ember. Most tessék összeláncolni a családi kalitkába ezt a két gyereket: állandóan úgy volt, hogy megesszük egymást. (Móricz Zsigmond) –31 (ritka) <Az úgy nincs kitéve, de odaértjük.> Még van, hogy bennem… fájva Dal indul, sír a kedvem szárazfája. (Tóth Árpád)
C. <Tárgyi mellékmondat kötőszavaként; a főmondatbeli mutatószó gyak. azt, annyit.>
1. <Észrevételt, érzelmet v. értelmi működést, akarást jelentő igék után.> Láttam, hogy haragszik. Hallottam, hogy jó eredménnyel vizsgáztál. Éreztem, hogy valaki néz rám. Azt gondoltam, hogy ez is elég. Azt hitte, hogy már elkésett. Elfelejtette, hogy mit mondtam tegnap. Feltéve, hogy eljön, mit mondjak neki? Azt akarom, hogy mindenki pontosan jöjjön ebédre. (Azt) meg kell adni (engedni, hagyni), el kell ismerni, hogy rendes munka. Nem is hallottam még, hogy testvéred volna. (Arany János) Ez a fickó azt hiszi, hogy le fog itatni engem. (Jókai Mór) Én tudom, állom, hogy ez: a Minden | S hogy minden egyéb hasztalan: | Vér és arany. (Ady Endre) Talán az új világban, ős erdők szigetén, Feledném, hogy milyen nyűtt az idegem, szegény. (Juhász Gyula) Minden zajról tudod, hogy mit jelent … (Kosztolányi Dezső) Hogy hogyan és mikor | nyomhatott el az álom, nem tudom. (Szabó Lőrinc) –11 <Idézetszerűen.> Azt hiszem, mikor egyet beeresztek, hogy de ez nem jő ki szárazon. (Vas Gereben) –12 (ritka) <A főmondat közbe van vetve a mellékmondat két része közé, a kötőszó a főmondat utáni mellékmondatrész elején van.> A jó bort nem hiszem hogy ne szeretnéd!
2. <Közlést tartalmazó mellékmondat kötőszavaként.> Azt mondják, hogy jó termés lesz. Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan, Hogy már megállhatunk. (Petőfi Sándor) Mondd meg, hogy siessen a kisasszony, hogy már nagyon várjuk. (Mikszáth Kálmán) Jer, hadd köszönjem néked, hogy enyém még | az élet. (Kosztolányi Dezső) –21 (népies) <A hogy kötőszó a főmondatba kerül.> Hogy azt mondja, senkibe sem lehet megbízni. Elmondta… hogy a szőlőtelepnek mai szürete tanulságos példa a boldogulásra, mely az egyesülésben keresendő. Hogy azt mondja, minden ember körme alatt van egy kis feketeség. (Mikszáth Kálmán) || a. <Tartalom szerinti idézet (függő beszéd) kötőszavaként; a mellékmondat igéje a közlés jellege szerint jelentő, felszólító v. (régies) feltételes módban.> Azt ígérte, hogy holnap eljön. Kijelentette, hogy nem tesz semmit ebben az ügyben. Meghagyta neki, hogy menjen azonnal. Azt mondta, hogy nem jön el. Ferenc … megvallotta, hogy de most már igazán és komolyan megéhezett. (Jókai Mór) A kormányos … mondta neki, hogy menne a csárdába szárítkozni. (Tömörkény István) || b. (népies) <Szó szerinti idézet (független beszéd) kötőszavaként.> Azt mondta, hogy: várjatok csak! Az istenben boldogult jó lélek … Nem egyszer mondta, hogy „várakozzatok csak! | Én még benneteket összeházasítlak. Olyan pár válik is ám ti belőletek, Hogy még! … várjatok csak, várjatok, gyerekek!” (Petőfi Sándor) Ez az én fiam is egyre biztatott, hogy de csak menjünk … (Ágai Adolf) Túlvérmes ifjurak még kiabálták, hogy „hogyvót”. (Móricz Zsigmond)
3. <Kérdést tartalmazó mellékmondat kötőszavaként.> Azt kérdezte, hogy hol van a Nemzeti Színház. Kérdezze meg, hogy ki az! (Mikszáth Kálmán) Nem kérdeni, hogy kit temetnek … (Ady Endre) || a. <Tartalom szerint idézett (függő) kérdés kötőszavaként.> Azt kérdezte (firtatta), hogy elmennék-e vele a színházba. || b. (ritka) <Szó szerint idézett (független) kérdés kötőszavaként.> Azt kérdezte, hogy: „Eljönnél-e velem a színházba?”
4. <Olyan tárgyi mellékmondatként használt tagmondat kötőszavaként, amely a főmondatbeli úgy módhatározói, ill. állapothatározói mutatószóval van kapcsolatban.> Úgy hallom, hogy jó termés volt az idén. Úgy mondják, hogy tavaly történt. Úgy gondolom, úgy vélem, hogy ez megfelel (a célnak). Ez aztán, úgy hisszük, hogy több is volt, mint elég. (Jókai Mór) A kis nevelő … úgy érezte, hogy ellenőrzik. (Móricz Zsigmond)
D. <Határozó mellékmondat kötőszavaként, vonatkozó érték nélkül; a főmondatbeli mutatószó rendsz. mutató határozószó v. a mutató névmás határozóragos alakja.>
1. <Időhatározó mellékmondatban, fokozást jelentő következmény bevezetésére; rendsz. főmondatbeli mutatószóval.> ® Addig …, hogy. Addig fogadkozott, hogy elhittem neki. Addig-addig nézi [játszó gyermekeit az apa], hogy közéjük vegyül. (Arany János)
2. <Állapothatározó mellékmondatban; rendsz. főmondatbeli mutatószóval.> Úgy érkezett haza, hogy alig állott a lábán. Úgy jött vissza, hogy semmije sem volt. Lefeküdt anélkül, hogy evett volna. Nem lehet olvasni anélkül, hogy ne érezzük az eposz lehelletét. (Arany János) Zsófia nem hagyott … egy pór kunyhót se látogatatlan, hogy szóra ne bírja a néma szenvedést. (Jókai Mór) Én ahelyett, hogy biztatnám, kegyetlen kézzel tépegetem az atyai érzéseit. (Mikszáth Kálmán) Azért nem hagyhatta abba a nagydeák a beszédét anélkül, hogy a következőkben össze ne foglalja: … (Móricz Zsigmond)
3. <Eredethatározó mellékmondatban; főmondatbeli mutatószóval v. anélkül.> Attól még nem lesz tavasz, hogy tavaszi ruhába öltöztél. Ez onnan van, hogy … Nem tehet róla, hogy … Meggyőződött róla, hogy … Hahó, hahó! | Nincs semmi abból, hogy az istenekhez Bejuss: tegnap mind elköltöztek innen. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
4. <Eredményhatározó mellékmondatban; főmondatbeli mutatószóval v. anélkül.> S rá bírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? (Petőfi Sándor) Oda jutottam, hogy föl sem veszem Ezt a világot, sem a másikat. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Belökte a brácsást meg a cimbalmost a folyamba, hogy azok majdnem belevesztek. (Mikszáth Kálmán)
5. <Módhatározó mellékmondatban; főleg főmondatbeli mutatószóval.> Úgy vigasztalta gyermekét, hogy vele együtt sírt. Kérőnek is vállalkozom, ha úgy megy a dolog, hogy szembe rózsám nézegessük meg egymást. (Mikszáth Kálmán) || a. <Vminek hívást, nevezést jelentő szóval, kifejezéssel kapcsolatban.> Ezt úgy hívják, hogy csalás. Van egy ország, úgy hívják, hogy | Okatootáia. (Petőfi Sándor)
6. (ritka) <Hasonlító mellékmondatban; rendsz. főmondatbeli mutatószóval.> Inkább némán szenved, mint(sem) hogy panaszra nyissa száját. Ahhoz képest, hogy egészen fiatal, jól tájékozott az irodalomban.
7. <Fok- és mértékhatározói, rendsz. következményt jelentő mellékmondatban; gyak. főmondatbeli mutatószóval.> Állapota annyira rosszabbodott, hogy félrebeszél. Annyira elfáradt, hogy alig áll a lábán. Odáig jutott, hogy már nem veszik komolyan. Szomszéd bácsi … Megrakott, hogy minden csontom Ropogott. (Petőfi Sándor) Iszik-iszik, hogy szinte csicsog már a teste a sok ivástól. (Mikszáth Kálmán) Az asztalra üt az öklével, hogy táncnak indul a vizes kancsó. (Tömörkény István) Megvallattak, hogy vérzett a husunk. (József Attila) || a. <Melléknévi, határozatlan számnévi eredetű főmondatbeli határozót v. határozószót fokozó olyan, oly, annyira mutatószóval kapcsolatban.> Olyan szépen énekelt, hogy mindenki fölfigyelt rá. Felelt a leányzó … És a szép szavakhoz nézett is oly szépen, hogy repesett a szív a király mellében. (Arany János) Annyira ki volt merülve az éjszakai sok sírástól, hogy üres, fájó gyomorral ülve maradt, s csak nevetett. (Móricz Zsigmond) [Misi szentül elhatározta, hogy] úgy fog dolgozni, tanulni, felelni, hogy az egész iskola bámulja. (Móricz Zsigmond)
8. <Eszközhatározó mellékmondatban; rendsz. főmondatbeli mutatószóval.> Azzal védekezett, hogy mást vádolt. Azzal álla boszút, hogy csak fel se vette. (Arany János) Polojtay István uram követe áll most maga előtt, akit azzal bízott meg a küldője, hogy engesztelje ki, hogy bocsánatot kérjen előbbi tréfás kifejezéseért. (Mikszáth Kálmán)
9. <Részeshatározó mellékmondatban; főmondatbeli mutatószóval.> A jó eredmény annak tulajdonítható, hogy jól megszervezték a munkát.
10. <Okhatározó mellékmondatban; főmondatbeli mutatószóval v. anélkül:> mert, mivel. Mérges volt, hogy sokáig megvárakoztatták. A Gond, hogy ily boldogot lát, | Serhabba fojtá önmagát. (Arany János–Burns-fordítás) Haragszol rám, hogy beszélek … (Jókai Mór) Gyerek játszik, semmit se tud, … be boldog, hogy gyerek. (Móricz Zsigmond) –101 (népies) <A főmondatot megelőző mellékmondatban.> Hogy Klára nem felel, Mihály egy darabig meredten áll a veremben. (Tömörkény István) Ő maga parasztfiú, de hogy jó feje volt, kitaníttatták. (Móricz Zsigmond)
11. <Célhatározó mellékmondatban; főmondatbeli mutatószóval v. anélkül; a mellékmondatban felszólító v. (régies) feltételes módú igével.> Azért ment, hogy meglátogassa őket. Ezt azért (avégre) cselekedte, hogy okuljanak belőle. Csak hogy bosszantson, azért teszi. Miért vagy oly kevély, te palota? | Uradnak fényében kevélykedel? … | Azért van rajta gyémánt, hogy szive Mezítelenségét takarja el. (Petőfi Sándor) Ötven-ötven jó leventét Kiszemeltek, hogy követnék. (Arany János) Mikor [a tanító] … beszélt apámmal, hogy taníttasson, akkor én lettem egyszerre a család szemefénye. (Gárdonyi Géza) Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak. (Ady Endre) Fel volt kötve az álla … és a két szemén két súlyos ezüstforint; Zsuzsi tette rá a magáéból, hogy szépen csukódjanak. (Kaffka Margit) Jónást … egy cifra oszlop | tetejébe tették hogy szónokoljon. (Babits Mihály) || a. <A főmondat a cél eléréséhez való viszonyítást, hozzámérést tartalmazza.> Ez az összeg (v. pénz) elég (v. kevés) arra, hogy kiegyenlítsem (v. kifizessem) a számlát. Te is jó leszel neki arra, hogy hódításaival kérkedjék. Ez a ruha nem arra való, hogy védjen a hidegtől. || b. <Célhatározói értékű tiltó alakú mellékmondat kötőszavaként.> Hogy … ne … : nehogy … Férjhez adta a lányát, hogy ne legyen útjában.
12. <Állandó határozókkal (vonzatokkal) kapcsolatos mellékmondatban; főmondatbeli mutatószóval v. anélkül.> Abban bízik, reménykedik, hogy …; abból él, hogy …; azon töpreng, hogy …; annak örül, hogy …; büszke, vigyáz arra, hogy …; attól fél, hogy …; azzal dicsekedik, kérkedik, hogy … Gondoskodj róla, hogy ne legyen hozzá tanú. (Mikszáth Kálmán) S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, biborak, Arról, hogy meghalok. (Ady Endre) Félt attól, hogy valaki most szót szóljon hozzá. (Móricz Zsigmond) || a. <Ki nem tett állandó határozót (vonzatot) helyettesítő mellékmondat kötőszavaként.> Félt, hogy megfázik. Reménykedik, hogy meggyógyul. Vigyázz, hogy el ne essél! Igaza van, hogy nem hagyja magát. Nincs semmi reményem, élve hogy elfogjam. (Arany János) A báróné belenyugodott, hogy nem szabadulhat tőle. (Ambrus Zoltán) Emlékszem, hogy több vagyok a soknál. (József Attila) –a1 <Hasonló helyzetben, idézetszerű mellékmondat előtt.> Biztatom, hogy majd még jóra fordul sorsa. (Petőfi Sándor) Esküdjél az égre,… | Hogy az a darab föld, amelyen most állasz, Nem tarcsai birtok, – ladányi határ az. (Arany János) No, megkérjük Bellát, hogy többet ne jöjjön be a szobába, míg ti tanultok. (Móricz Zsigmond) –a2 <Hasonló helyzetben, páros kötőszóval, határozatlanságot kifejező, ellentétszerűen szembeállított szavak előtt.> Sírtak, panaszkodtak, hogy a fiúk, hogy a testvérük, hogy így, hogy úgy – végük van. (Tolnai Lajos)
13. (ritka) <Megengedő mondatban; rendsz. főmondatbeli mutatószóval.> Azért, hogy … : ha … is. Azért, hogy akkor szegények voltunk, még szóba állhattak volna velünk.
E. <Jelzői mellékmondat kötőszavaként.>
1. <Főmondatbeli az a(z), azon, néha olyan(féle), oly, afféle mutató névmási jelzővel kapcsolatban, azonosítás, a jelzett szóval v. a jelzős szerkezettel való rokonság kifejezésére.> Az a gondolata támadt, hogy útnak indul. Olyan(féle) hírek keringtek, hogy az ellenség támadásra készül. Olvastam én már olyan történeteket …, hogy a szerencse fölkapta fiú még az udvarába sem eresztette be a szüleit. (Tolnai Lajos) A jó … [falusiak] azon ürügy alatt, hogy a kapcáskodó kutyáikat csitítják, kiállnak a kapuk elé. (Mikszáth Kálmán) Vizyné már azzal a gondolattal foglalkozott, hogy megtartja Katicát. (Kosztolányi Dezső) –11 <A mellékmondat a főmondathoz tartozó idézetként is felfogható.> Kár volt a királynak azt a törvényt hozni, Hogy fiágra szóló, apárul-maradtat, Kinek fia nincsen, lyányára nem hagyhat. (Arany János) Nem szabad könnyelműen oly szókat mondani, hogy ez vagy az régen volt… a régmúltban… (Móricz Zsigmond)
2. (ritka) <Főmondatbeli minőségjelzős szerkezettel kapcsolatos, rendsz. a cél eléréséhez való hozzámérést jelentő v. következményes mellékmondat kötőszavaként.> Jó (szép) eredményt értél el (ahhoz), hogy sikerrel pályázhass az egyetemre.
3. (ritka) <Főmondatbeli sorszámnévi jelzős szerkezettel kapcsolatban.> Stévóék az első hírre, hogy mehet már nemsokára a folyón rendesen a hajó, odahagyták a kis szerb falukat. (Tömörkény István)
4. <Főmondatbeli mutató névmási jelzővel kapcsolatban, hasonlítást is kifejező következményes mellékmondat kötőszavaként.> Olyan ruhát vettem, hogy sok alkalommal viselhessem. Vilma kisasszony bedugta a keskeny kis kezét [a zacskóba], mire a selyma Kopereczky is benyúlt a maga nagy mancsával, de volt annyi esze, hogy a zacskóban nem a begöngyölített számokat hajszolta, hanem mohón kapott a fehér kezecske után. (Mikszáth Kálmán) || a. (ritka) <Főleg érzelmileg színezett mondatban, főmondatbeli hasonlító minőségjelzős szerkezettel kapcsolatban.> Ez má csak olyan rokonság, hogy Ádámról, Éváról meg a diófáról. (Móricz Zsigmond) || b. (kissé népies) <Helyet, időt jelentő jelzős szavakkal, kifejezésekkel kapcsolatban, (a)hol, (a)honnan, (a)hová, (a)melyben, (a)mikor stb. helyett.> Ha volt olyan perc, hogy magunkra maradtunk – éppenséggel nem néztünk egymásra. (Gárdonyi Géza)
5. <A főmondatban levő olyan mutató névmási jelzővel kapcsolatban, amely nagyságot, mennyiséget jelent; fokozó értelmű következményes mellékmondat kötőszavaként.> Akkora csomagot cipelt, hogy alig bírta. Annyi pénze van, hogy meg sem tudja számolni. Oly tort ülendek a holt bán felett, Oly tombolás lesz a vég lakomán, Hogy minden őseimnek csontjai A sír ölén felrázkodnak belé. (Vörösmarty Mihály) Oly dolgokkal vádolhatom magamat, hogy jobb lett volna, ha anyám világra sem szül. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Annyi tiszt lődörgött itt, hogy még a szeplős asszonyoknak is hármával jutott. (Mikszáth Kálmán) –51 <Tagadó szerkezetben, lefokozó értelmű mondatban.> Nincs annyi pénze, hogy kifizethetné v. kifizethesse (az adósságát, a számlát).
6. <Főmondatbeli jelzővel kapcsolatban, főleg ha e jelzőt olyan, oly, annyira szókkal nyomósítjuk; következményes mellékmondat kötőszavaként.> Torkotokba, hogy megfúltok, Oly kemény koncot vetek. (Petőfi Sándor) Olyan puha szíve lehet, hogy kenyérre lehetne kenni. (Mikszáth Kálmán) A tornatanár … vastag kis ember volt …, s olyan vastag válla, karja volt, hogy kidagadt a kabátból. (Móricz Zsigmond)
7. <Birtokosjelzői mellékmondatban; főmondatbeli mutatószóval v. anélkül.> Annak figyelembevételével, hogy … Mi az oka annak, hogy nem beszélsz vele? Kis híja, hogy el nem esett. Annak örömére, hogy levizsgáztam, egy nagyot alszom. Hogy mi történt, annak csak ő a megmondhatója. Mi haszna, hogy a csoroszlya Az ugart fölhasogatja? Hogyha magot nem vetsz bele, Csak kóróval leszen tele. (Petőfi Sándor) Héha! – kiáltott fel, jeléül, hogy nagyszerű bor. (Mikszáth Kálmán) || a. <A birtokviszony háttérbe szorulásával, időtartamot jelentő birtokszóval kapcsolatban, cselekvést, történést, állapotot, állapotváltozást jelentő ige, kifejezés kötőszavaként.> Ideje, hogy hozzáláss a dologhoz. Holnap lesz a napja, hogy indulunk. Jó ideje, hogy nem láttam. Öt éve, hogy elköltöztek. Három éve múlik hogy utána kérdez … (Arany János) Harmadnapja már, hogy mindenütt kereslek. (Arany János)
F. <Értelmező mellékmondat kötőszavaként; a főmondatbeli mutatószót értelmező mellékmondatokon kívül.>
1. <Főleg alany, tárgy, határozó értelmezőjéül szolgáló mellékmondatban.> Ha végzet a csatán elhullanom, Add a jutalmat, a megnyugtatást, Hogy most enyém vagy, s élve a töröknek Nem jutsz kezébe. (Vörösmarty Mihály) Egyikünk sem bújhat ki a felelősség és súly alól, hogy ő is magyar. (Móricz Zsigmond) || a. <Az értelmező mellékmondatot közbevetett mondat választja el az értelmezett mondatrésztől.> Egy csapat szinészt értünk utól … Itt vannak, az udvar Körül, s parancsuk is van, gondolom, Hogy még ma este játsszanak előtte. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
2. <Értelmezőszerű, magyarázatszerű idézet, esetleg ennek töredéke előtt.> Hogy (:): s ez az, hogy …; ti. az, hogy … Mert van egy példa, hogy: a sánta eb … A sánta költő még keservesebb. (Arany János) Az öreg róka … hallatott valami hangot, ami … fenyegetésféle lehetett, hogy: „most én elmegyek, gyerekek, szépen viseljétek magatokat, és ki ne jöjjetek semmi zajra, míg én ki nem hívlak, mert különben megesz a mumus.” (Mikszáth Kálmán)
G. (jelentő módú igével kapcsolatban) <Olyan tagmondatok közt, amelyek közül a mellékmondatot úgy is érthetjük, mint a főmondat (ki nem tett) célhatározójának körülírását, s úgy is, mint a főmondathoz érthető s közlést tartalmazó mondat v. kifejezés mellékmondatát, azaz függő beszédet.> Kért három napi gondolkodási időt, [s azt mondta, azt ígérte stb.] hogy ennyi idő alatt majd eldönti. Elküldte a fiút, [mondja azt v. azzal az üzenettel stb.], hogy ő is jön mindjárt. Lement, [azt mondva v. azzal stb.], hogy majd megnézi a boltban.
H. (népies, bizalmas) <A főmondatban mutató névmással, mutató határozószóval meghatározott állítmánnyal, jelzővel, határozóval, esetleg alannyal, tárggyal kapcsolatban, olyan fokozó értelmű csonka mellékmondatban, amelyben a keresett kifejezést, a következmény szabatos kifejtését határozószó v. indulatszó, esetleg egyéb mondatszó helyettesíti.> (Annyira …, Olyan …, Úgy …), hogy csak ¬! Úgy kiabál, hogy na! Olyan szép, hogy még! Volt ott annyi ember, hogy csak! Úgy megijedtem, hogy nagyon! Olyan pár válik is ám ti belőletek, Hogy még! (Petőfi Sándor) Oly álmos vagyok én, Bence fiam, hogy még. (Arany János) Úgy ki fogják figurázni János urat, hogy még. (Móricz Zsigmond) Marcika … tudta, hogy ő most olyan kiállhatatlan, hogy no. (Móricz Zsigmond)
J. <Mellékmondat nélkül álló fokozó szóként, a keresett kifejezés, a következmény szabatos kifejtése helyett, érzelmileg színezett beszédben, főleg túlzásban; rendsz. főmondatbeli mutatószóval kapcsolatban.>
1. (rendsz. mellékhangsúlyos, magas fekvésű szóként) <A mondat befejezetlenül hat.> Úgy megverte az apja, hogy …!
2. (rendsz. hangsúlyos szóként, eső hangmenettel) (kissé népies) <Lezártnak ható mondatban.> Úgy megütlek, hogy! Brr! Úgy fázom, hogy! Egy kis papramorgót … finum, s olly erős, hogy! (Vörösmarty Mihály) Annyi pénzünk legyen, hogy! (Arany János) Szeretem én a verseket nagyon, tudok annyit könyv nélkül, hogy! (Jókai Mór)
II. <Olyan mondatok összekapcsolására, amelyekben a tagmondatok (a kérdés és ennek megokolása, motiválása) csak látszólag, formailag vannak fölé- és alárendeltségi viszonyban; kb. ebben az értelemben: „azért, kérdez(t)em, mert”.> Mi történik ott, hogy így összefutottak az emberek? Valami bajod van, hogy úgy lehorgasztod a fejed? Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki. (Petőfi Sándor)
III. (irodalmi nyelvben) <Mellérendelő értelmű mondatok kötőszavaként; látszólag célhatározói mellékmondat, tartalmilag a megelőző mondattal kapcsolatos viszonyban álló, rákövetkezést jelentő tagmondat bevezetésére.> (helytelen) Lefeküdt, hogy soha többé fel ne keljen: (helyesen) lefeküdt, és soha többé nem kelt fel. Kezded a szót, hogy azt rögtön abbahagyd. (Tompa Mihály) Kétség és remény közt virrasztott át Petőfi egy izgalmas éjt, hogy másnap csalódásra ébredjen. (Gyulai Pál) Egyszerre csak egy szót hallott, s erre halálos sápadtság borította el az arcát, hogy rögtön utána lángvörösre gyúljon még a füle hegye is. (Móricz Zsigmond)
IV. <Párbeszédben, megelőző kérdésre v. közlésre következő kérdő mondat v. felkiáltó mondat kapcsolására.>
1. <Visszakérdező, tűnődést, elgondolkodtatást, szórakozottságot, esetleg sértődöttséget, megütközést, enyhe rosszallást tartalmazó ismételt kérdés bevezetésére.> [Hol hallottad?] – Hogy hol hallottam? Hát az iskolában! Honnan tanuljam meg a közigazgatást? … – Hogy honnan tanuld meg? Ejh, hát minden egyéb megtanít arra, csak a könyv nem. (Mikszáth Kálmán)
2. <Sértőnek érzett kijelentésre v. felszólításra visszavágó, megütközést, felháborodást, méltatlankodást kifejező kérdésben, rendsz. e kérdés főhangsúlyos szava előtt; a mondatot gyak. mellékhangsúlyos határozószó kezdi.> [Téged okolt.] – Még hogy engem?! [Vidd el innen ezt a szemetet!] – (Már) hogy én?!
3. <Sértődött morgás, dohogás kifejezésében, gyak. távolabbi szövegkörnyezetre v. hosszabb időt felölelő beszédhelyzetre támaszkodva.> Te csak tanulj fiacskám, hogy jó legyen a bizonyítványka. – Ha nem hagynak. – Dehogy nem hagynak, dehogy nem hagynak, szeretném azt látni, hogy téged valaki ne hagyjon tanulni! – A másik lány összedobálja a holmiját. – Szemtelen kölyök, még hogy én nem hagyom. (Móricz Zsigmond) Fiatal az is … Most lett nagykorú … – Nagykorú, – vetekedett édesapám – nagykorú! Még most is most lett nagykorú? … most már hóttig most lett nagykorú? … s még hogy az a mentsége, hogy nagykorú lett? (Móricz Zsigmond)
V. <Olyan érzelmileg színezett mellékmondat bevezető szavaként, amely nem áll kapcsolatban nyelvileg kifejezett főmondattal, s amelyhez oda érthetünk vmely érzelmi v. akarati vonatkozású főmondatot, mint pl. sajnálom, csodálom, kívánom, hogy …; előtte gyakran indulatszó áll.>
1. <Csodálkozás, bámulat bevezető szavaként.> (Nahát), hogy mennyi ember volt ott!
2. <Sajnálkozást, fájlalást, panaszt kifejező v. utánzó mondat bevezető szavaként.> (Ó), hogy nem tudtál előbb szólni! Jaj, hogy ily panaszra kell nyitnom a számat … (Arany János) Jaj, hogy elfed e Naptól néha | A gonoszság fellege. (Ady Endre)
3. (főleg népies) <Bosszús, indulatos, méltatlankodó korholás bevezető szavaként, néha megelőző ó, jaj indulatszóval v. bosszúságot kifejező más indulatszóval>. Hogy nem szégyelli magát! Jaj, hogy nem sül ki a szemed?! Ó, hogy nem nyílik meg a föld alatta! Ó, hogy ez a várhegy meg nem nyitja száját, S e bámész juhoknak el nem nyeli nyáját; Nem elég hogy szabad címert hagya rátok – Védni azt a sírból járjon fel apátok? (Arany János) –31 <Közbevetett mondatban.> Ott volt a hetyke-petyke Vér Klári (hogy nem szégyell emberek közé jönni a gyalázatos!) meg ki győzné elszámlálni a többit. (Mikszáth Kálmán)
4. (népies) <Bosszús rossz kívánságot, átkozódást, szitkozódást kifejező mondat bevezető szavaként.> Hogy az isten akárhová tegye! Hogy a mennydörgős mennykő ütne bele! Hogy az ördög vinné el! Hogy süketülne meg! Hogy ássa ki mind a két szemét a holló! (Petőfi Sándor) Hogy ütne belé a mennykő …! (Vas Gereben) Hogy fussanak rá minden nyavalyák, Hogy a törés jó kedvvel törje, Akarásunkat durván az, aki Bánatokig és átkokig gyötörte! Ez a gazember még lakolni fog. (Ady Endre) || a. <Korholásban.> Péter, óh, hogy a farkasok szaggassák magát össze, maga megint részeg. (Tolnai Lajos) || b. (népies) <Kívánó mondat alakjában kifejezett tréfás fenyegetés bevezetésére, gyermekekhez szólva.> Hogy a kakas csípjen meg! Hogy a bagoly (a kakas, a macska) rúgjon meg! || c. (tréfás) <Elismerés, helyeslés után, olyankor, amikor a beszélő nem örül annak, sőt bosszankodik azon, hogy a dolog úgy van, ahogy van.> Jó füle van, hogy süketüljön (süketülne) meg! Igaza van az imposztornak, hogy a mennydörgős istennyila üssön bele, még naplemente előtt! (Mikszáth Kálmán)
5. (népies, régies) <Jókívánság bevezetésére.> No hogy áldja meg az ég azt a tőkét, amelyik ezt az italt termi! (Vas Gereben) || a. <Kérlelés színezésében.> Jőjön be már no, hogy az isten áldja meg, Oda benn majd aztán többet is beszélek. (Petőfi Sándor)
6. <A beszélő olyan kívánságának, vágyának kifejezésére, amely más(ok)nak nem kívánatos.> Te mindenlátó! adj most száz kezet, Mert rajtam egy kéz, egy kard nem segít! – | Oh, hogy halállá lennék s dögleletté [= dögvésszé, döghalállá]! (Vörösmarty Mihály)
VI. <Főmondat nélküli mellékmondatban, állandósult kifejezésekben, közhelyszerűen.> <Vmely közlés v. kérdés bevezető megokolására, rendsz. közbevetett mondatban, a cél fogalmának háttérbe szorulásával v. teljes elhalványulásával.> Hogy a tárgyra térjek …; hogy (a) szavam ne felejtsem …; hogy ne hazudjak …; hogy úgy mondjam … Az előadás, hogy úgy mondjam, – elfárasztott. (Vas Gereben) De, hogy a barátság tört útján maradjunk, mi hoz titeket Helsingőrbe? (Arany János–Shakespeare-fordítás)
VII. <Állandósult kifejezésekben, a tartalmi alárendelésnek formálissá válásával.>
1. <Érzelmileg színezett mondatban olyankor, amikor a főmondat elhallgatott része még odaérthető a kötőszó elé, de nincs kifejezve, s a mondat a hogy szó és az odaérthető rész nélkül is teljes.> De nem hiába, Hogy királynak hozta, gyorsan is járt lába. (Garay János) Miért hogy láthatatlanok Az ördögök s az angyalok? (Petőfi Sándor) Felőlem tanulhat; de éppen hogy nem akar. (Móricz Zsigmond) –11 <A hogy nélkül nem haszn. kifejezésekben> ® Kicsiben hogy. Piroska kicsinybe hogy holtra nem ájul. (Arany János)
2. <Mondatszókkal és mondatszóként is használt határozószókkal kapcsolatban; a mondatszó v. határozószó rendsz. nem egészül ki tagolt főmondattá a nyelvérzékben.> [Ugye nem teszed meg?] – Igenis hogy megteszem! Kétségkívül hogy úgy van. Persze hogy elmegyek. Ugye hogy igazam volt? Hagyján hogy nem jött el, de … Hát persze, hogy ideadta … (Gárdonyi Géza) Persze, hogy rokonok vagyunk … (Móricz Zsigmond)
3. <Kötőszóval kapcsolatban.> Azaz hogy … : helyesebben, pontosabban szólva …; vagy inkább … ® Mintsem hogy. Ez pasztellkék, azaz hogy égszínkék. Rossz az út nagyon. – Azaz hogy nincs is út – javította ki a másik –, mert ami volt, a szánkók elrontották. (Tömörkény István)
4. Csak épp(en) hogy: csak alig-alig. Csak éppen hogy elég. Csak éppen hogy bekukkantott, máris tovább ment. A pap nem sokat változott. Csak épp hogy a szemöldöke nőtt ki. Szakállát, bajuszát beretválta. És hát megsoványodott kissé. (Gárdonyi Géza)
5. Annak ellenére, hogy; ® dacára annak, hogy; dacára hogy: <megengedő mondat kapcsolására, nyomatékosabb ellentét kifejezésére.> Dacára annak, hogy legrégibb történetírásunk lenézni látszik. (Arany János) Dacára, hogy te pártolod … (Arany János–Shakespeare-fordítás)
6. Nemcsak hogy nem …, de még … : <ellentét nyomósítására.> Nemcsak hogy nem voltunk [velük] … atyafiak, de a legtöbbet tőlük szenvedtük. (Móricz Zsigmond)
Megjegyzés:
1. Igei állítmány és helyhat kivételével minden mondatrészt helyettesíthetünk, ill. körülírhatunk hogy kötőszavas mellékmondattal.
2. A hogy kötőszavas mellékmondat és főmondat tartalmi összefüggésének gyakoribb esetei a különféle mondatrészek értékével használt mellékmondatokban:
a) A főmondat állítmányának jelentése: mond, beszél; tud, ismer, gondol, vél, hisz, sejt; lát, hall, érez; akar, szeretne stb., ill. ezeknek megfelelő főnévi v. igenévi fogalom; a többi mondatrészben ezeknek vmelyik főnévi, melléknévi v. határozói származéka, pl. (Azt) mondja, hogy …; régi, igaz mondás (az), hogy …; beszélik, hogy …; bolond beszéd az, hogy …; azt v. úgy gondolom, hogy …; meggondolva azt, hogy …; azon gondolkozva, hogy …; azon a véleményen, hogy …; abban a hitben, hogy …; azt sejtve, hogy …; látom, hallom, hogy …; látva, hallva, hogy …; látszik, hogy …; érzem, érezve v. azzal az érzéssel, hogy …; azt akarom, hogy …; elvárnám, szeretném, hogy …; ammondó vagyok, hogy …
b) A főmondatnak állapotot jelentő szavához olyan mellékmondatot csatol, amelyben ennek az állapotnak alapjára, okára, ürügyére történik utalás, pl. aggódom érte, hogy (megfázik, a vizsgák előtt kimerül); bízom benne, hogy …; boldog, hogy …; nagy boldogság számára, hogy …; bosszankodik (azon), hogy …; bosszantja (az), hogy …; bosszantó, hogy …; nagy bosszúság volt az is, hogy …; félek (attól), hogy …; félő, hogy …; féltem őt (attól), hogy …; örülök, hogy …; örvendetes jelenség, hogy …
c) Hasonlítást, főként fokozó hasonlítást, fokozást tartalmazó főmondat névmását v. névmási határozószavát, határozóját kifejtő mellékmondat a főmondatbeli tulajdonság, mennyiség, cselekvés, történés, állapot vmely következményét fejezi ki, pl. olyan szép, hogy …; (ez) olyan sok, hogy …; úgy megütlek, hogy …; annyiszor elmondta, hogy …; úgy szakad az eső, hogy …; úgy v. annyira megrémült, hogy …
3. A hogy kötőszó sorrendi helye az összetett mondatban:
a) A mellékmondat élén: –a1 elül álló mellékmondatban, pl. Hogy ilyen állhatatlan légy, azt mégsem hittem volna rólad!; –a2 a főmondatot követő mellékmondatban, pl. Vártam, hogy megszólalsz; –a3 a főmondat részei közé ékelt mellékmondatban, pl. Azt, hogy te is ellenem fordulj, nem vártam volna tőled!
b) (ritka) A mellékmondat belsejében, pl. Pedig hát engemet | sokszor nem is tudtam, hogy miért vertek. (József Attila)
4. A hogy kötőszó fölösleges használatának v. szükségtelen ismétlésének, halmozásának elkerülésére alkalmas módok:
a) A hogy elhagyása a szerkezet megváltoztatása nélkül: –a1 ha a főmondattól függő mellékmondat is, a mellékmondattól függő mellékmondat is hogy kötőszóval kezdődnék, gyakran csak az egyik mellékmondatban tesszük ki a kötőszót, pl. Azt mondta, hogy nem tudja, (hogy) miért kellett ide jönnie v. Azt mondta, (hogy) nem tudja, hogy miért kellett ide jönnie. Az ezredesné kinyilatkoztatta, hogy nem tudja, hová lett a férje. (Mikszáth Kálmán) –a2 ha a hogy kötőszó és a hogy (= hogyan?) határozószó kerülne egymás mellé, a kötőszó gyakran elmarad, pl. Azt kérdezte, (hogy) hogy(an) lehet vkinek ilyen szerencséje. –a3 ha a szövegösszefüggés v. vmely stilisztikai v. ritmikai szempont úgy kívánja, néha, egyszeres alárendelésben, a hogy(an) határozószóval való érintkezés nélkül is elmarad a hogy kötőszó, pl. Látszik, (hogy) sokat dolgoztál rajta! Úgy látszik, (hogy) hiába várom! Azt mondta, (hogy) nem jöhet el. Látszik, elég bátor, de vigyáz amellett. (Arany János)
b) Más kötőszót használnak a hogy helyett, különösen alanyi, tárgyi, időhatározó, hasonlító, okhatározó és jelzői mellékmondatban. Hallatszott, (hogy) mikor indult meg a motor. Csak azt lesse, (hogy) míg elmegyek hozzá! Addig nézte, (hogy) míg belefájdult a szeme. Ez a sürgés-forgás onnan van, (hogy) mert sokan eljöttek a kiállítás megtekintésére.
c) A hogy kötőszavas mellékmondatot névszói v. igenévi szerkezettel helyettesítjük, pl. [Érezte, hogy meghal helyett:] Érezte halálát. [Látta, hogy együtt sétáltak helyett:] Látta őket együtt sétálni.
Szóösszetétel(ek): alighogy; csakhogy; hanemhogy; majdhogy; merthogy; minthogy; mivelhogy; nehogy; nemhogy; semhogy; úgyhogy.
