hölgy
hölgy főnév -et, -e [e, e]
1. (választékos v. finomkodó beszédben) Nő (asszony, leány). ® Bizonyos hölgyek; ® csillagkeresztes hölgy. Kínáld meg a hölgyeket! A hölgyeké az elsőség! Hölgyek is voltak a társaságban. Ki volt az a hölgy, akivel láttalak? Hölgyek körűl én szégyenlős vagyok. (Petőfi Sándor) A hölgyek páholyaikban kendőjüket lobogtatják. (Ambrus Zoltán) Gyöngéd félhomályban négy hölgy kártyázott. (Hunyady Sándor) || a. (választékos v. finomkodó beszédben) <Megszólításként, rendsz. birtokos személyraggal, főleg városi nyelvhasználatban; olykor fölényeskedő v. leereszkedő árnyalattal:> Hölgyem!; Hölgyeim és uraim! Mit parancsolnak a hölgyek? A hölgynek van már jegye? Minden szód fulánk szivemben, Egy csókkal mérgét, oh hölgy, édesítsd meg. (Madách Imre) || b. (rendsz. jelzővel) (bizalmas, rosszalló, gúnyos) Kis hölgy: könnyűvérű, könnyű erkölcsű nő; hölgyike. Szép kis hölgy! Két kis hölgy kacérkodott velük.
2. (birtokos személyraggal) (régies, irodalmi nyelvben) Vkinek a felesége, ritk. jegyese v. kedvese. Ősz atya, … ha jeles volt híre Csabának, | S ösmeretes nálad, … vedd kegyelembe. | Lányodat, … add, hölgye lehessen. (Vörösmarty Mihály) || a. (bizalmas, kissé gúnyos) Vkinek a (szíve) hölgye: az a nő, akibe vki szerelmes. Ott megy a hölgyével.
3. (elavult) Hölgymenyét, hermelin.
Szóösszetétel(ek): 1. hölgyközönség; hölgynyereg; hölgyrablás; hölgysereg; hölgytorna; hölgyvilág; 2. divathölgy; palotahölgy; sporthölgy; udvarhölgy; úrhölgy.
