holt
holt melléknév és főnév
I. melléknév -an
1. (állítmányként ritka) Olyan <személy>, aki már nem él, meghalt; halott. Holt ember; ® hamvába holt; holtan fekszik; holtan esett össze. Előttük egy holt magyar úr Táltos lovon üget … (Ady Endre) Eszembe jut nagyapa arca, holtan … (Kosztolányi Dezső) || a. Ilyen emberre vonatkozó. Vkinek holt hírét költi: azt híreszteli róla, hogy meghalt. || b. (átvitt értelemben, költői) Halott (2). Holt vágyak. Mi volt nekem A szerelem? | Holt remények szemfedője. (Petőfi Sándor)
2. (átvitt értelemben, hivatalos) <Élőlényekkel ellentétben:> élettelen tárgyakat, eszközöket magában foglaló. Holt leltár; a gazdaság élő és holt felszerelése.
3. (átvitt értelemben, választékos) Halott (3). A holt anyag; a holt természet: a t. télen. A szobrász életet vitt a holt márványba. Nekem ezek a holt tárgyak folyton, újra meg újra, a múltról beszélnek. (Ambrus Zoltán) || a. (átvitt értelemben) Holt betű: olyan rendelkezés, törvény, melyet nem valósítanak meg, nem érvényesítenek az életben. A törvény holt betűje; holt betű ® marad. || b. (átvitt értelemben) Holt idény, szezon: olyan időszak, amelyben vmely tevékenység (természetes) feltételek híján szünetel, és a szóban forgó helyen semmilyen jelentős esemény nem történik. A holt idényben szokták tatarozni a sportpályákat és a színházakat.
4. (átvitt értelemben) Olyan, amit nem használnak, ill. aminek nem veszik hasznát. (fizika) Holt erő: olyan e., amelyet vmely ellenhatás megsemmisített; holt könyvtári anyag; holt nyelv: olyan ny., amelyet anyanyelvként már nem beszélnek (pl. a latin, ógörög stb.); holt teher: a) (elavulóban) holtsúly (a); b) (hajózás) olyan megterhelés, amelyet a hajó csak azért vesz fel, hogy a szükséges merülése meglegyen; holt tőke: a) (közgazdaságtan) nem jövedelmező t.; b) (rendsz. állítmányként v. eredményhatározóként) (átvitt értelemben) ki nem használt, parlagon hagyott képesség v. szellemi érték. Tudása abban a környezetben csak holt tőke. Szabadabb respublica világ elejétől nem volt, mint az íróké … Minden élő és holt nyelv divatoz benne. (Bajza József)
5. (átvitt értelemben) Olyan <folyóág>, mely a tulajdonképpeni folyótól el van vágva, és a víz nem folyik benne. A folyó holt ága; holt meder; holt Tisza.
6. (átvitt értelemben) Holt vágány: vasúti pályából kiágazó, rendsz. rövid vágány, amely vágányzáró földhányással, ütközőbakkal végződik; csonka vágány. A vonatot holt vágányra állították. || a. (átvitt értelemben) Holt vágányra jut vmi: nem halad tovább, elakad, nem lesz eredménye. Holt vágányra jutott a tárgyalás.
II. főnév -at
1. (választékos) Halott ember. Elevenek és holtak; a holtak országa, birodalma: a) a temető; b) (mitológia) <az ókori hitregében> a túlvilág; (hivatalos) holttá nyilvánít vkit: <hatóság eltűnt személyt> hivatalos eljárással halottnak jelent ki és annak anyakönyvel el. És amely sok pompát a holt körül látok, Csak festett nyoszolya s hímes superlátok. (Csokonai Vitéz Mihály) S ah, szabadság nem virul A holtak véréből. (Kölcsey Ferenc) Tudom, pajtásom, szívbéli pajtásom, Nem is magunkat, a holtakat bánom. (Ady Endre)
2. Holtig: vkinek egész életében, amíg meg nem hal. (szójárás) Holtig tanul az ember. Mi haszon énnékem … Sok esőben, hóban Holtig csak nyomorognom? (Balassi Bálint) Holtig egészséges volt, nem volt szüksége se doktorra, se orvosságra. (Mikes Kelemen) Nagy jót tett velem a nagyságos úr. Nem is felejtem el holtig. (Mikszáth Kálmán)
3. (túlzó) Holtra: rendkívüli mértékben, nagyon, halálra. Holtra fárasztja magát; holtra ® gebed; holtra kínoz vkit; holtra rémül.
Szólás(ok): se holt, se eleven v. se eleven, se holt: <ijedtségében, felindultságában, kimerültségében, elcsigázottságában> szinte eszméletét vesztett <személy>.
Szóösszetétel(ek): 1. holtsápadt; 2. félholt.
